Időjárás

Többfelé fagyhat, csak később jön az enyhülés

Katolikus óvodát alakítanak ki Keszthelyen

A Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működő Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola tagintézményeként alakítanak ki egy műemléképület felújításával és bővítésével négycsoportos katolikus óvodát Keszthelyen.

Udvardy György veszprémi érsek a pénteken a helyszínen, a Vásártér közelében álló, 160 éve épült Kiskastély előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az egyház azért is tartja fontosnak a nevelési-oktatási feladatokat, mert évszázados tudással, tapasztalattal tud részt venni egy közösség, egy város életében.

Keszthely a régióban központi szerepet tölt be szellemi, kulturális és vallási értelemben. Az érsekség azért is vásárolta meg a műemléki Kiskastélyt, mert „megéri az a szellemi érték”, ami a felújításával együtt jár.

Az óvoda indításával olyan szellemiséget szeretnének megjeleníteni, amely a keresztény emberképből, az egyház feladatából és küldetéséből fakad, de a gyökereinket, a múltunkat is tiszteletben tartja

– fogalmazott az érsek.

Nagy Bálint, a térség fideszes országgyűlési képviselője, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára arról beszélt, hogy a városkép szempontjából is fontos az évtizedek óta elhanyagolt épületegyüttes helyreállítása.

Az egyházzal való együttműködés pedig azért is közös érdek, mert mindig jó gazdája, vagyonkezelője a rábízott ingatlanoknak, továbbá a gyermekeink védelme szempontjából az egyházra mindig számíthat lehet – közölte.

Kapcsolódó tartalom

Manninger Jenő polgármester (Fidesz-KDNP) szerint nagyon jelentős esemény a város életében az óvoda létesítése, mert nemcsak egy évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő épület újul meg, de az első egyházi óvodának is helyet ad majd. Az új intézmény az iskolavárosnak is tekintett Keszthelyen tovább erősíti az oktatási rendszert – mondta.

Őry Gábor, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola igazgatója azt mondta, régóta tervezték a városban katolikus óvoda indítását, amivel teljes oktatási spektrum valósul meg, hiszen óvoda, általános iskola és középiskola egyaránt működik majd katolikus fenntartásban.

Az óvoda egyben utánpótlást biztosít az iskolának is, közösségi, vallási programjaikat pedig közösen szervezik majd az iskolával – közölte.

Az érsekség tájékoztatója szerint a kormány és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia óvodafejlesztési programja részeként, a Miniszterelnökség kezelőszerveként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával alakítják ki az óvodát mintegy 2,5 milliárd forintból.

A kétszintes, 160 éve épült Kiskastély falai között egykoron gazdasági tanintézet működött, de a sokszoros átépítések során irodáknak, raktáraknak és lakásoknak is helyet adott.

Kiemelt képen Udvardy György megyés püspök (Fotó: MTI/ Sóki Tamás)

Ajánljuk még