Árpád híd, 2023. július 1-jén 0 óra 41 perc körül: a Mercedes AMG sofőrje az Árpád hídon hajtott Buda irányába, amikor a 33 éves férfi elvesztette uralmát a sportkocsi felett, majd a szalagkorlátnak csapódott.
A Mercedes az ütközés erejétől a gyalogosokat és kerékpárosokat az úttesttől elválasztó szalagkorlátot átszakította,
és elütötte a kivilágított, szabályosan közlekedő kerékpárost.
Az autó az ütközés után felborult, mintegy 70 métert csúszott, majd az utána érkező két BMW közül az egyik belecsapódott a Mercedesbe. A mentők a 26 éves kerékpáros ellátását percek alatt megkezdték, de a férfinak olyan súlyos sérülési keletkeztek, hogy a gyors és szakszerű segítség ellenére az életét már nem tudták megmenteni.
Kapcsolódó tartalom
Megérkeztek az első fotók az Árpád hídon történt balesetről
Kerékpárost gázolt el egy autó az Árpád hídon
A helyszínről a mentők további két sérültet – a Mercedes és az egyik BMW vezetőjét – kórházba vitték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást, a baleset körülményeit szakértők bevonásával kezdte vizsgálni, a balesetben érintett járműveket pedig lefoglalta.
Pénteken, július 7-én a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai
őrizetbe vették a Mercedes vezetőjét, miután kiengedték a kórházból.
A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatását.
A baleset óta eltelt napokban a BRFK kollégái megszereztek minden olyan bizonyítékot, amely alapján úgy döntöttek, hogy a 33 éves férfit őrizetbe veszik.
A baleset hatalmas felháborodást és érdeklődést váltott ki a társadalomban, és érthető okokból nagy volt a nyomás a rendőrség felé a nyomozás minél gyorsabb lefolytatására,
a rendőrség közösségi oldalán felhívták a figyelmet, hogy objektív tények mentén, a beszerzett bizonyítékok és szakértői vélemények alapján kell dönteniük, és lefolytatniuk az eljárási cselekményeket.
Ezek azok a tények, bizonyítékok, melyek megalapozzák, hogy a gyanúsítás ne csak egy elvégzett nyomozati munka legyen, hanem egy olyan bizonyítékokra alapuló megállapítás, ami biztosítja a büntetőeljárás sikeres lefolytatását, és, hogy a nyomozás a későbbiekben megállja a helyét mind a vádemelés szakaszában, mind a bírósági eljárásban.
A baleset óta eltelt napokban a közlekedési vizsgálók tanúkat hallgattak meg, megvizsgálták és kiértékelték az összes kamerafelvételt, mely segített rekonstruálni a balesetben érintett járművek mozgását a baleset előtti percekben, és konkrétan a balesetkor.
Mostanra a kirendelt igazságügyi műszaki szakértő véleménye is a rendelkezésükre áll, így a nyomozás során rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján állították elő kórházi kezelését követően a baleset okozásával megalapozottan gyanúsítható sofőrt.
Jelenleg a nyomozás adatai és a szakértő véleménye alapján:
- Az Árpád hídon a baleset idején nem szervezett verseny volt a három autó között, azok sofőrjei nem sokkal a híd előtt spontán versenyzésbe kezdtek egymással.
- A Mercedes AMG és a két BMW útvonala korábban nem egyezett, az autók a Róbert Károly körút és a Papp Károly utca kereszteződésénél találkoztak.
- A Mercedes a szakértő véleménye szerint a kisodródást megelőzően legalább 137 kilométer per óra sebességgel közlekedett (az Árpád hídon a megengedett legnagyobb sebesség 70 kilométer/óra)
- A gépkocsiknak műszaki hibájuk nem volt, a Mercedes menetstabilizátora ki volt kapcsolva.
- A Mercedes vezetője korábban többször követett már el közlekedési szabályszegést.
A gyanúsított kihallgatásán vallomást tett, a baleset bekövetkezéséért a felelősséget elismerte. A másik két gépkocsi felelősségét az eljárás keretén belül vizsgálják.