A sörnyitó címmel, 1985-ben vetette papírra Csurka István író, dramaturg – és későbbi politikus – ezt az egyfelvonásos darabot, amely csak egy évtized múlva, 1995-ben, a Havi Magyar Fórumban jelent meg, folytatásokban.

Vasvári Erika, a lap korábbi főszerkesztője jóvoltából

szerezhetünk tudomást minderről.

Most, 11 évvel az író halála után felélednek a kötetben is idézett Ady-sorok. Négy-öt magyar összehajol, s választ is próbálnak adni a Csurkai életműre kötet szerzői: Borvendég Zsuzsanna, történész, akit a Kádár-rezsim, az „impexek kora” kutatójaként is ismerhetünk; Vasvári Erika, aki éppen egy Csurka István teljes életművét bemutató bibliográfián dolgozik; Pozsgai Zsolt Balázs Béla-díjas magyar drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész; Domonkos László író, újságíró, televíziós szerkesztő, a „Csurka” című, 2021-ben megjelent könyv szerzője; s a könyv szerkesztője, Csurka Istán MIÉP-beli, egykori tanácsadója, Zárug Péter Farkas politológus.

Irodalmi terrorintézkedés

„Ha csak (…) magáért a szabadulásért, a testem, megszabadulásáért kötöm meg az alkut, az magam előtt is aljassá tesz engem. Ez volt akkori felfogásom lényege. Ez így igen piszkos. Bevallatlan, nyomorúságos alku lett volna. (…) A halál elől megmenekülni mégiscsak elfogadható, noha az sem tiszta. Szerettem volna, ha magam előtt olyan képem alakul ki, amelyben halált megvető, a halálbüntetéssel is szembenéző hős, a rettenthetetlen néz vissza rám. (…) Féltem? Igen, a hosszú börtönévektől nagyon féltem. (…) ha bevarrnak négy-öt évre, nem lesz belőlem író. (…) Csak azt kellett elhitetnem magammal, hogy nekem feltétlenül fontos íróvá lennem, mert nélkülem nincs magyar irodalom”

– idézi Domonkos László azt a már-már hamleti vívódást, amelyet Kádár véres kezű pribékjeinek foglyaként élt át 1957 augusztusában.

A tanulmánykötet (Forrás: hirado.hu)

Minden túlzás nélkül nevezhetjük hamletinek, a lét és nemlét határhelyzetének a nemzet hatalmas felkelésében 1956 forradalmas őszének első pillanatától aktív szerepet vállaló, a szabadságharcban bátran részt vevő (a Kilián laktanyában „fegyvereket és igazolványokat oszt”) színművészetis diák az őt elhurcoló és akkor már öt hónapja fogva tartó pufajkások karmaiban – vegyük figyelembe: minden különösebb megfontolás nélkül, szinte találomra, 1961 augusztusáig akasztottak ’56 miatt – azzal szembesül, hogy ha nem írja alá a neki felkínált együttműködési nyilatkozatot, sorsa kilátástalanná válik.

Aczél, az érinthetetlen

Aláírta, ám – mint ebből a kötetből is kiderül – következetesen tartotta magát ahhoz az elhatározásához, hogy senkiről, soha nem szolgáltat érdemi információkat. Mi több: éveken belül ő vált megfigyeltté, hiszen – mint azt Vasvári Erika is kiemeli – jelen volt az 1982-ben leltároztatott Duray Miklós felvidéki író tárgyalásán Cseres Tiborral és Mészöly Miklóssal együtt, komoly nyomást gyakorolva e magánakció által a kommunista csehszlovák állam hatóságaira. Szót emelt 1983-ban a Csoóri Sándort elnémíttató szilencium ellen, emlékeztet Vasvári, azt is felidézve, hogy Csurka Irodalmi terrorintézkedés címmel a párizsi Irodalmi Újságba írt cikket, melyet a Beszélő című magyarországi szamizdatlap is közölt. Ilyen s hasonló megnyilvánulásai okán őt magát is hallgatásra ítéli a hatalom, darabját letiltja a Vígszínházban Aczél György cenzúragépezete.

Budapest, 1965. október 11., Darvas Iván, mint Kenéz Pál a pesti markecoló és Halász Judit Angéla az asszisztensnő szerepében játszik Csurka István Az idő vasfoga című vígjátékának próbáján. A művet a Vígszínház mutatta  be (Fotó: MTI /Keleti Éva)

S e névnél, a kommunista rezsim kultúrpápájánál érdemes megállnunk.

Zárug Péter Farkas idézi a kötetben Csurka híres dolgozatát:

„A sajtó, amelyik ebben az időben még párt- és kormánybefolyás alatt állt, nagylelkűen átengedte magát az SZDSZ-nek, és – igaz, soha nem a lényeget érintő – bírálatokat címzett a szocialistáknak. Különösen a régmúltat, a sztálinizmust és a már hajóból kidobott elvtársakat (Czinege) illették keresetlen szavakkal. Soha nem érintették azonban Aczél Györgyöt és körét (…).”

Egy robbanás filmkockái

Fontos ez a kötet, segít, hogy szembenézzünk történelmünkkel és önmagunkkal. Vasvári Erika például felidéz egy igen fontos vitát az egykori Új Tükörben „Az elfogadhatatlan realitás”-ról.

Irodalomkönyvekben is idézhető színvonalon taglalja Pozsgai Zsolt a drámaíró Csurka életművét,

elemzi az ismert, nagy drámák, a Házmestersirató vagy a Ki lesz a bálanya? mellett számos kevéssé olvasott, játszott darabját is; s egy költőien szép esszében pótolja azt, amit 2012-ben egy nemzet elmulasztott: méltóképpen elbúcsúzik egy nagy magyar írónktól.

Húsba vágó kérdést,

az úgynevezett „ügynöklistákét” teszi rendbe Borvendég Zsuzsanna,

akitől megtudhatjuk, hogy 1989 novemberében is jelentettek Csurkáról azok a megbízható, szorgos elemek, akiket annak idején, a pártállam vezérei után, „Kádár apró dögeiként” is emlegettünk.

Budapest, 2008. június 27., Csurka István, a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) elnöke beszél a Hősök terén tartott nagygyűlésen (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Számos érdekességet árul el a csurkai örökséget íróként is tovább vivő Domonkos László:

megtudhatjuk, Csurka életének egy szakasza hogyan kötődött Angyal Istvánhoz, vagy hogy hová s miket írt az író édesapja, Csurka Péter, hogy miképpen „békési” a budapesti születésű drámaíró, s élete hogyan kötődik Nagyváradhoz.

Egy detonációt, mely fülsüketítő, sok mindent darabokra vet, s cserepeit ma is söprögetjük, nem könnyű fázisaiban, lemerevített filmkockákként rögzíteni. Mégis erre vállalkozik a politikus Csurkát közelről ismerő

Zárug Péter Farkas, aki „a csurkai robbanást” dokumentálva elemzi az író „Néhány gondolat a rendszerváltás elmúlt két esztendeje és az MDF új programja kapcsán” című írását.

Nem feltétlenül jó, de fontos válaszokat adott és megkerülhetetlen kérdéseket vetett fel Csurka István, aki váteszi előrelátással írt nemzeti identitásról és bevándorlásról – hangzott el a kötet egyik könyvbemutatóján. Zárug írásából az is kiderül, hogy látta Csurka Kínát, s annak szerepét.

Budapest, 1961. április 26., Kis József rendező megbeszéli az egyik jelenetet a film írójával: Csurka Istvánnal a Májusi fagy című film forgatásán a margitszigeti Palatinus Strandfürdőben (Fotó:: MTI /Bojár Sándor)

Tánc a kád tetején

Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, fortyog a cefréskád. A kád, melyről Csurka az 1985-ös monori tanácskozáson beszélt, s melyet a kötetben Vasvári Erika idéz:

„A mai magyar társadalom a rossz, egyoldalú, megalkuvó, de ugyanakkor sok vonatkozásában eredményes és hasznos kényszerűség társadalma. (…) Egy nagy cefréskád, egy vastag födővel letakart dézsa, és ezen a deszkafedőn, az erjedő lé fölött folyt percről percre a táncikáló, vidám barakkélet. 1956. november 4-e után ebbe a dézsába hánytak bele mindent: vért, hősi halált, munkástanácsot, (…) az akasztottak ezreit és a börtönviseltek megveretéseit és megaláztatásait, s az egészet lefedték felejtéssel.”

A L’Harmattan kiadó által megjelentetett, átláthatóan tördelt, kiegészítő tananyagként is ajánlható, ám lebilincselő olvasmányként is forgatható kötet egyben választást is jelent: felnyitjuk-e a csurkai cefréskádat, melynek elrothadt deszkái alá azóta is gondtalanul hajigál bele újabb dilemmákat, nemrég történt, kibeszéletlen „kis ötvenhatot”, vitatható, súlyos alkukat a felszínen vidáman táncikáló magyar társadalom.

Kiemelt kép: Budapest, 1972. február 19., Csurka István József Attila-díjas író otthonában (Fotó: MTI/Molnár Edit)