Fontos

Hajtóvadászat indult a józsefvárosi gyilkos után

Novák Katalin: Az új pedagóguséletpálya-törvény biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását

Az Országgyűlés által elfogadott új pedagóguséletpálya-törvény tartalmilag más, mint amely tiltakozást váltott ki, és biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását és megteremti a béremelés alapját – írta Novák Katalin köztársasági elnök a Sándor-palota honlapján megjelent közleményében.

Az államfő jelezte: az Országgyűlés által elfogadott törvényt csütörtökön aláírta, és elrendelte annak kihirdetését. Novák Katalin azt írta: a sokak által joggal kifogásolt, eredetileg vitára bocsátott úgynevezett „státusztörvény-tervezet” leginkább vitatott pontjai az elfogadott jogszabályban már nem vagy érdemi módosítással szerepelnek.

„Ez a törvény tehát tartalmilag már más, mint az, amely a tiltakozást kiváltotta. Ezért, áttanulmányozva a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szövegét és mérlegre téve a mögötte meghúzódó törvényhozói szándékot, úgy ítélem meg, hogy az új törvény biztosítja a köznevelési rendszer működőképességének fenntartását, egyértelmű kereteket biztosít, és megteremti a béremelés alapját” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelte: álláspontja változatlan, a jövőnk kulcsa, hogy milyen felnőtté válnak a mai diákok. Versenyképes tudással rendelkező, magabiztos, stabil értékrendű fiatalokra van szüksége a jövő Magyarországának. Ehhez elhivatott, jól teljesítő, megbecsült pedagógusokra és minőségi nevelésre van szükség.

Erről érdemes a jövőben valódi társadalmi vitát folytatni. Sok lényeges, megoldandó feladat van még: elsősorban a tanári bérek érdemi emelése és a pedagógusok megbecsültségének biztosítása igényel további lépéseket.

Novák Katalin azt kérte a magyar politikai élet minden szereplőjétől és az uniós intézményektől, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a magyar pedagógusok érdemi béremeléséhez szükséges források mihamarabb rendelkezésre álljanak.

Ajánljuk még