Az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt az állampapírok hozama, ezzel együtt a befektetők száma is. Július elsejétől pedig várhatóan még többen választják az értékpapírt. Szombattól minden más – frissen kötött – befektetés adóköteles lesz. Gazdasági szakemberek szerint az intézkedés az állampapírok irányába tereli az embereket, ami jó az államnak és a befektetőknek is.
„Az állam számára az államadósság finanszírozása forintban azért jó, mert így csökkenthető a külső sérülékenység, nem kell azzal számolni, hogy külső piacokról érkeznek majd források. A háztartások pedig egy olyan megtakarítási lehetőséget kapnak, amely jobban védi őket a változó inflációs környezetben a magas inflációtól” – mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója.
Júliustól szigorít a Magyar Nemzeti Bank.
Olyan szabályt vezet be, amely védi a hiteligénylőket az eladósodástól. Akiknek 500 és 600 ezer forint között van a nettó keresetük, a törlesztésre fordított havi összeg nem haladhatja meg a jövedelmük felét. Aki több mint 600 ezer forintot keres, a jövedelme 60 százalékát fordíthatja törlesztésre.
Júliustól ugyanakkor olcsóbb és rugalmasabb lehet a pénzfelvétel. Ezt ugyanis a bankkártyánk segítségével megtehetjük már a boltokban is. Azokban, amelyek biztosítják a lehetőséget, 40 ezer forintot lehet majd ingyen felvenni a kasszánál.
Kapcsolódó tartalom
Július 1-től 5000 cég rezsije csökken jelentős mértékben. A kormány ugyanis 40 milliárd forinttal mérsékli azoknak a vállalkozásoknak a rezsiterheit, amelyek a korábban magas szinten rögzített árú szerződéseik miatt hátrányt szenvedtek. Ezt múlt héten jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
„Igyekszünk kiszabadítani a magyar vállalkozásokat és a legmagasabb árat július 1-től 200 euró per megawattban állapítottuk meg. Ez a nettó ár” – mondta Gulyás Gergely.
Az intézkedés a feldolgozóiparban és a raktározásban jelent majd segítséget, de igénybe vehetik a szálláshely-szolgáltatók is.
Az év második felében így már jóval alacsonyabb áron juthatnak áramhoz. A szolgáltatók bevételkiesését teljes egészében megtéríti az állam.
A közlekedésben is lesznek kedvező változások. Szombattól már az InterCity-vonatokon is lehet országbérlettel utazni. A MÁV megszünteti az IC-pótjegyeket, amiket az egységes árú helyjegyek váltanak. Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján pedig 990 forint lesz. Más helyjegyköteles vonatokon 300 forintot kell fizetni a helyjegyért.
A kiemelt kép illusztráció.