Aktuális

Többen életüket vesztették a svájci Alpokban egy lavinában

Karácsony Gergely szerint a budapestiek angol fontok és eurók tízezreivel támogatták mozgalmát

| Szerző: hirado.hu
Miközben Budapest a Karácsony Gergely vezette balliberális politikusi és szakértői gárda regnálása alatt csődközeli helyzetbe került, a város főpolgármesterének politikai ambícióját támogató 99 Mozgalom Egyesület ismeretlen forrásból félmilliárd forintot gyűjtött össze. Az ügy felveti Karácsony Gergely szavahihetőségét is, hiszen a városvezető ragaszkodik ahhoz, hogy a jelentős részben angol fontban és euróban befizetett mikroadományokat zárt adománygyűjtő ládában kalapozták össze, mégpedig vélhetően a fővárosi lakosok között. Adódik a kérdés: honnan van a pénz?

Mint azt a hirado.hu is megírta, a minap Budapest balliberális főpolgármestere bejelentette, hogy a főváros csődközeli helyzetbe került. Indoklásként azzal érvelt, hogy a megnövekedett kiadások miatt fogyott el Budapest pénze, ráadásul a kormány sem ad elegendő támogatást.

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. május 24-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Varga Mihály pénzügyminiszter rögvest reagált a vádakra. Szerinte a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat 2019-ben 214 milliárd forint megtakarítást örökölt Tarlós Istvántól. De a felelőtlen gazdálkodás eredményeként ez mára 25,5 milliárd forintra csökkent. Közben a főváros adóbevételei minden korábbinál magasabbak, idén várhatóan meghaladják a 271 milliárd forintot, és további 46 milliárd forint támogatást kap a költségvetésből. A két bevétel együtt meghaladja a 317 milliárd forintot, ami 130 milliárd forinttal több, mint 2019-ben.

Karácsony Gergely ennek ellenére kitart amellett, hogy Budapestnek elfogyott a pénze.

Mindeközben feloldották a titkosítás alól a Nemzeti Információs Központ 52 oldalas jelentését, amely részletesen beszámolt a Karácsony Gergelyt is soraiban tudó hatpárti baloldali összefogás választási kampányát támogató külföldi pénzek útjáról. A dokumentum megállapításai szerint a Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójaként milliós összegekkel honorált Korányi Dávidhoz köthető Action for Democracytól (AD) Magyarországra érkezett pénzügyi források 3 milliárd 176 millió forintot tettek ki.

Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester (Forrás: MTVA/hirado.hu)

Az összeg az átutalások alapján hét kedvezményezett között oszlott meg: a legnagyobb támogatás, 1,84 milliárd forint a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz (MMM) érkezett. Az AD további 1,08 milliárd forintot utalt át az Ezalényeg.hu portált üzemeltető Oraculum 2020 Kft.-nek, 148 milliót kapott a DatAdat Professional Kft., 59 milliót a reklámtevékenységgel foglalkozó Super Future Kft., 18 milliót az Edemokrácia Műhely Egyesület, 13 milliót a Gemius Hungary Kft. és 2,6 milliót a 21 Kutatóközpont Kft.

A nemzetbiztonsági bizottság által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a Fondation Pluralisme svájci bejegyzésű alapítványtól is érkezett 887 millió forint az Oraculum Kft.-hez, ezzel az egységes ellenzék támogatására szánt külföldi pénzek összege eléri a 4 milliárd 634 millió forintot. A jelentés megállapítja: az adatok arra utalnak, hogy a Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójaként milliós összegekkel honorált Korányi Dávidhoz köthető AD-t valójában a nagy összegű adományok forrásának leplezésére és legalizálására hozták létre, hiszen már működésének első napjaiban csaknem 270 millió forintnak megfelelő dollárt tudott átutalni a magyarországi partnereinek. Kétségesnek nevezte ugyanakkor, hogy az amerikai magyar diaszpóra körében ilyen rövid idő alatt ekkora összeget mikroadományokból össze lehetett-e gyűjteni.

Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A jelentés szerint az amerikai és a svájci bejegyzésű alapítványoktól származó források közel fele – 1,882 milliárd forint – jutott a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat-cégcsoporthoz, ennek döntő része – 1,4 milliárd forint – az MMM utalásaiból származott. A dokumentumban azt írták: a DataAdat cégcsoport magyar tagja kizárólag az egyesült ellenzék kampányában részt vevő szervezetektől, köztük Karácsony Gergely 99 Mozgalom Egyesületétől, a Párbeszédtől és az LMP-től kapott megrendeléseket.

A dokumentumban külön kitérnek a főpolgármester által 2021 májusában alapított 99 Mozgalom Egyesület szerepére is, amely mint ismert, azért jött létre, hogy támogassa Karácsonyt az ellenzéki előválasztáson. A főpolgármester akkor az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltje volt.

Kapcsolódó tartalom

A Karácsony Gergelyt pénzzel segítő mozgalom hivatalos képviselője Perjés Gábor, a Párbeszéd politikusa volt, akit a dokumentum Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz közel álló személyként aposztrofál.

A 99 Mozgalom önmagát pártokon átívelő politikai szervezetként definiálja, amelynek zászlóbontását 2021. május 15-én jelentette be a főpolgármester, aki úgy reagált a jelentésre, hogy a „vonatkozó jogszabályoknak megfelelően zárt adománygyűjtő láda útján gyűjtött mikroadományokat. Ezeket az adományokat az egyesület ügyvezetője fizette be az egyesület bankszámlájára a jogszabályi követelményekkel összhangban. Ez onnan is tudható, hogy benne van a nyilvános beszámolóban”.

Ismert: ameddig a főpolgármester vissza nem lépett Márki-Zay Péter javára az előválasztás első és második fordulója közt, ez a szervezet néhány nyilvános eseménnyel, egy plakátkampánnyal, illetve egy meglehetősen intenzív Facebook-kampánnyal hívta fel magára a figyelmet.

Annak ellenére, hogy a szervezettel kapcsolatban eddig törvénytelenség gyanúja nem vetődött fel, a mozgalom által előteremtett félmilliárd mégis felveti azt a kérdést, hogy igazat mondott-e Karácsony Gergely, vagy sem?

A 24.hu szerint az adományozás életszerűségét megkérdőjelezi, hogy a mozgalom korábbi, a honlapnak küldött válasza alapján a bevételei „kis részben online mikroadományokból, túlnyomórészt pedig rendezvényeken és az egyesületet támogató helyszíneken a 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerinti adománygyűjtő-dobozban elhelyezett, kis összegű, készpénzes adományokból származott”.

Itt nemcsak az a kérdés, mennyire életszerű az, hogy egy pár hónapig működő szervezet „adománygyűjtő dobozokba” több száz milliót kalapozzon össze.

Egy másik kérdés, hogy a párbeszédes Perjés Gábor miért és hogyan fizetett be a lassan egy éve már inaktív szervezet számlájára 2022 szeptemberében, tehát csaknem fél évvel a választások után több tízmillió forintnyi valutát?

A titkosszolgálati jelentés szerint a vizsgált időszakban Perjés készpénzben is befizetett 917 ezer eurót: ez árfolyamtól függően 350–400 millió forint. Vajon ez is mind az adománygyűjtő dobozokban gyűlt össze? Magyar választóktól, akik eurót hordanak maguknál?

Kapcsolódó tartalom

Ha összehasonlítjuk a mindössze pár hónapig aktív szervezet adományösszegét akár a Fidesz, akár az ellenzéki pártok adományaival, akkor csak tovább szaporodnak a kérdések. 2021-ben például a 263 milliós tétel azt jelenti, hogy kétszer annyi adományt gyűjtött össze a 99 Mozgalom, mint a Fidesz hivatalosan egész évben. A 24. hu megállapította: a szervezet bevételeit magyarázó „adománygyűjtés” nehezen hihető, a hallgatás, a meg nem magyarázott bevételek pedig a főpolgármester szavahihetőségét kezdik ki.

Ajánljuk még