Aktuális

Orbán Viktor az Egyesült Államokba látogat, Donald Trump is fogadja

Alapjogokért Központ: A budapestiek együttműködést és nem háborúskodást várnak el Karácsony Gergelytől

A felnőtt budapesti lakosok 95 százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes legyen együttműködni a magyar kormánnyal; 92 százalékuk azt is elvárja, hogy helyi és ne országos ügyekkel foglalkozzon hivatali ideje alatt – derül ki az Alapjogokért Központ ezer budapesti lakos megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről kedden tájékoztattak.

Az elemzőintézet közleménye felidézte, hogy kevesebb mint egy év múlva Magyarországon önkormányzati választások lesznek, amelyen a 2019 óta hivatalban lévő főpolgármester mandátumáról is dönthetnek a budapesti választók.

Az Alapjogokért Központ értékelése szerint Karácsony Gergely városvezetői ciklusa „nem nevezhető sikertörténetnek”. Hozzátették:

2018 után 2022-ben is miniszterelnöki ambíciói „dédelgetésével volt elfoglalva”, miközben a főváros ügyeit a Gyurcsány Ferenc által kijelölt főpolgármester-helyettesek és tanácsadók kezébe adta.

A kommüniké ennek következményének nevezte, hogy Budapestet csatatérként, az „ellenállás” legfőbb bázisaként használják azóta is. Emlékeztettek arra is: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy évvel a választások előtt üzente meg Karácsony Gergelynek, hogy a fővárost még direktebb politikai célokra kell felhasználni.

„Az eredményt ismerjük: politikai és gazdasági csődhelyzet, háborúpárti kiszólások, korábbi egyezségek egyoldalú be nem tartása, a magyar kormánnyal folyamatos konfliktuskeresés jellemzi az azóta eltelt időszakot. Az már csak hab a tortán, hogy a főpolgármester szerint ezekben a vészterhes időkben nem felelőtlenség olyan álhíreket terjeszteni, minthogy Magyarország hadban áll Oroszországgal” – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó tartalom

Az Alapjogokért Központ szerint a politikai céloknak alárendelt főpolgármesterség a „számokon is tetten érhető”; fővárosi válaszadók „ugyanis nem ezt várják el a választott helyi vezetőtől”.

Ezzel szemben az a fontos számukra, hogy Budapest főpolgármestere ne felesleges vitákat és látszatintézkedéseket valósítson meg, hanem tudjon együttműködni a kormánnyal, „valahogy úgy, mint Tarlós István városvezetése idején” – közölték, azt is jelezve, hogy ebben pártpolitikai táborokon átívelő egyetértés van.

A kormánypártiak 95, míg a kormánykritikus válaszadók 94 százaléka osztozik az együttműködést pártoló állásponton – áll az összegzésben.

Az Alapjogokért Központ úgy folytatta, hogy a fővárosban élők nem csupán az együttműködés hiányát „nézik rossz szemmel”, hanem azt is, ha egy választott politikus nem a feladataira koncentrál. Karácsony Gergely gyakran országos jelentőségű ügyek képviseletével, és nem a budapestiek érdekeit szolgáló problémák megoldásával van elfoglalva.

A közlemény a „véleményklímát” egyértelműnek nevezi: a budapesti megkérdezettek 92 százaléka mondta azt, hogy a főpolgármesternek többnyire, vagy teljes mértékben helyi ügyekkel kell foglalkoznia. Mint megjegyezték, e kérdés értékelésében is egyetértés mutatkozik a kormánnyal szimpatizáló és azzal kritikus válaszadók között.

„A számokat látva nem meglepő, hogy Gyurcsány Ferenc nem hagyta még jóvá Karácsony újrázását a főpolgármesteri posztért. Ahogy 2019-ben, úgy 2024-ben is megpróbálhat a DK egy önálló jelölttel újfent úrrá lenni az ellenzéki térfélen” – zárul a közlemény.

Ajánljuk még