-
Áramárplafon a vállalkozásoknak
Árplafont vezet be a kormány az áramra három szektorban – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, a Kormányinfón.
Kikre vonatkozik?
Gulyás Gergely közölte, az árplafont július 1-jétől nettó 200 euró/megawattórában állapítják meg, és az a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra, valamint a raktározásra, szállításra vonatkozik. A miniszter indoklása szerint olyan szektorokról van szó, amelyek a gazdaság teljesítményére és az inflációra a legnagyobb hatással vannak, mivel ezek termelő- vagy termeléshez kapcsolódó tevékenységek.
Cserébe azt várják, hogy ne emeljék az árakat
Hozzátette: a kormány cserébe azt várja, hogy ezek a cégek növeljék a gyártási kapacitásukat és az év hátralévő részében ne emeljék az árakat; ezt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara fogja ellenőrizni.
Jelezte, az intézkedés több mint ötezer vállalkozást érint, és 40 milliárd forintos költségvetési kiadása van.
-
Hideg élelmiszerre újra felhasználható Szép-kártyák
A gazdaságvédelmi akciótervbe illeszkedő döntésként a kormány arról határozott, hogy lehetővé teszi a Szép-kártyák felhasználását hideg élelemre.
Mikortól?
Kiemelte: augusztus 1-jétől december 31-ig erre korlátlanul lesz lehetőség, és ezzel egyidejűleg azt is lehetővé teszik, hogy ebben az időszakban a munkáltatók a Szép-kártya keretét, amelynek maximális összege 450 ezer forint, további 200 ezer forinttal megemeljék a kedvezményes szabályoknak megfelelően.
-
Kedvezmény a extraprofitadóból a gyógyszergyártóknak
A gyógyszerforgalmazó cégek esetében a kormány arról döntött, hogy július 1-jétől az extraprofitadójuk felét leírhatják, ha azt beruházásra vagy kutatás-fejlesztésre fordítják.
A gyógyszergyártók esetén pedig a jövő évben megfelezik az extraprofitadót, és ezt még egyszer meg lehet felezni, tehát ennek a fele is leírható, ha az érintett cégek beruházásra, illetve kutatás-fejlesztésre költik ezt az összeget
– mondta Gulyás Gergely.
Kapcsolódó tartalom