Baleset

Egy kamionról leszakadó gumiabroncs okozott óriási balesetet, lezárták az autópályát

Donáth Anna, aki hazánk ellen lobbizik Brüsszelben

| Szerző: hirado.hu
Donáth Anna tavaly júliusban a TikTokon közzétett kínos videóban buzdított a pride-on való részvételre és jelezte, hogy az LMTQ-lobbi szövetségese. Ez sem meglepő, hiszen már 2020-ban is lényegében az LMBTQ-jogokhoz kötötte volna a Magyarországnak jogosan járó uniós források kifizetését, és hangsúlyozta, hogy célzott támogatásokat kell adni a szivárványos lobbi szervezeteinek – írta a Magyar Nemzet.

Donáth Anna közösségi oldalán úgy fogalmazott: „az EU működését, jogalkotását viszont a következő években egyértelműen egy toleránsabb, azaz a kisebbségek, így az LMBTQ-emberek jogait védő irányba fogjuk vezetni. Mit is jelent ez? Korábbi javaslatunk alapján az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentéseket fog készíteni. A jövőben az uniós támogatásokhoz nem lesz elég annyit tudni, hogy egy-egy tagállam gazdasága szépen teljesít-e. Azt is meg kell majd vallani, hogy helyben hogyan érvényesülnek az alapvető emberi jogok”.

Donáth Anna

A gyermekvédelmi törvény megszavazását követően Donáth Anna felháborodott bejegyzésben támadta a jogszabályt, és kiállt az iskolai érzékenyítő foglalkozások mellett. Azt írta: „a szakemberek, az iskolai érzékenyítő programok a tapasztalatok szerint nagyon sokat segítenek a diákoknak, hogy ne érezzék magukat kitaszítva, de az egész osztályközösségnek is, hogy mindenki elfogadja, vannak, akik mások, mint ők. A megszavazott fideszes törvényjavaslat alapján mostantól pedig az iskola sem tud emberséges ellensúlyt képezni egy fiatal életében. A kormány kitiltotta a szakembereket, civileket és érintetteket, akik elmagyarázhatnák, hogy van másik út, lehet békében és boldogan együtt élni, még ha nem is vagyunk mind egyformák.”

Kapcsolódó tartalom

A dollárbaloldal egyik meghatározó politikusaként Donáth Anna is megdolgozik a guruló dollárokért: szankciópárti és háborúpárti álláspontot képvisel. Az ukrajnai katonai konfliktus kirobbanása után néhány nappal már erős üzenetben tette egyértelművé, hogy elszánt támogatója a kardcsörtető brüsszeli és amerikai politikának: „Ukrajna európai ország, és Putyin bűnös háborúja támadás az egész európai közösség ellen. A mai napon pártcsaládunk, az ALDE pártvezetői rendkívüli ülést tartottak az ukrán helyzetről, és – a momentumos ALDE-alelnök, Berg Dániel támogatásával – azonnali hatállyal elfogadtuk Vologyimir Zelenszkij pártjának, A Nép Szolgájának csatlakozási kérelmét pártcsaládunkba. Közösen elfogadott határozatban erősebb szankciókat, több katonai és humanitárius segítséget sürgetünk Ukrajnának” – írta.

Donáth Anna Magyarország szuverenitása ellen is dolgozik Brüsszelben, és intenzíven lobbizik a hazánknak jogosan járó európai uniós források visszatartása érdekében.

Az értékekért és az átláthatóságért felelős alelnököt, Vera Jourovát 2019-ben például azért kérte számon, mert úgy érzékelte, hogy nem halad elég gyorsan a Magyarországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárás. Ezt írta: „Jelenleg mind Lengyelország, mind pedig Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárás van folyamatban, de nagyon kevés eredménnyel: a korrupció és a demokratikus értékek aláásása folytatódik”.

Kapcsolódó tartalom

Rendszeresen egyeztet Donáth Anna a magyarellenes EU-biztossal, Vera Jourovával, aki szerint „Magyarországon nem illiberális demokrácia, hanem beteg demokrácia van”. A Momentum EP-képviselője emellett már 2020-ban is folyamatos kapcsolatban állt az általa is csak új Sargentininek nevezett Gwendoline Delbos-Corfielddel.

Azt, hogy Donáth nem is titkolja magyarellenes tevékenységét, mindennél jobban megvilágítja az a kiszólása, amelyben elégedettségét fejezte ki a saját hazája ellen végzett aknamunkájával. Kijelentette, hogy „90 százalékban sikeres” volt az ügyködése.

Egy, a Momentum belső köreiből kiszivárgott videó felfedte, hogy a kapcsolatot többször is határozottan tagadó Donáth Anna valójában meglehetősen jó viszonyt ápol és sokszor egyeztet az Európai Bizottság alelnökével. „Engem rengetegen keresnek. Hát a jogállamisági kérdések hozzám tartoznának. Vera Jourovával háromnaponta beszéltem telefonon. Informálisan” – hangzik el a felvételen. Azt is elárulta, hogy másokkal is gyakran folytat informális eszmecseréket. „Nemcsak velük, hanem az új Sargentinivel is, Gwendoline Delbosszal, francia képviselő a zöldektől, ő viszi tovább a magyar kérdést… és hát azt kell mondjam, hogy 90 százalékban sikeres volt az én munkám” – magyarázta kendőzetlenül a momentumos politikus.

Kapcsolódó tartalom

Donáth Anna is tagja volt a magyarországi jogállamiságot vizsgáló LIBE-bizottság budapesti delegációjának, amit Delbos-Corfield vezetett, és még az elődjénél is negatívabb képet festett a magyar jogállamiságról. Ismert, hogy

a hazai baloldal EP-képviselői aktívan részt vettek a Magyarországot ismételten elítélő Delbos-Corfield-jelentés elkészítésében: a 230 módosító indítványból Dobrev Klára 27-hez, Donáth Anna pedig 18-hoz járult hozzá, és egy sem irányult arra, hogy megvédje Magyarországot.

A következetes magyarellenes tevékenység bizonyítéka az is, hogy Donáth Anna 2021 végén azzal büszkélkedett: számos eljárást folytat az EU Magyarországgal szemben. A Válasz Online-nak adott interjúban azt mondta: „Négy-ötféle eljárás folyik jelenleg, a hetes cikkelyesnek is lesz új meghallgatása – ennek az eredmény szempontjából kisebb jelentősége van, de jelzi, hogy Magyarország és Lengyelország ma fekete bárány, vagy legalábbis kispadon van”. Az interjúban azt is kifejtette, hogy amíg nem mélyítik el az integrációt, amíg nem lesz vége annak a gyakorlatnak, hogy a tanácsban a tagállamok vezetői a legfontosabb kérdéseket blokkolni tudják egymaguk is, nem lesz hatékonyabb az uniós döntéshozatal.

Tehát már akkor azt sürgette, amit manapság már uniós vezetők is szorgalmaznak, hogy szüntessék meg a konszenzusos döntéshozatali rendszert az Európai Tanácsban, ezáltal gyakorlatilag semmibe vehetné Brüsszel az egyes tagállamok eltérő véleményét.

A dollárbaloldal tavaly áprilisi választási vereségéből Donáth Anna levonta a következtetést: Brüsszelből irányítaná a kampányokat. Az Európai Parlament LIBE-bizottsága elfogadta a Donáth nevével fémjelzett, a politikai reklámtevékenység átláthatóságáról és célzásáról szóló véleményt. A javaslattal a bizottság a belpolitikai kampányokba és választásokba történő nyílt beavatkozásra törekszik. Donáth Anna aktívan és tevékenyen vesz részt ebben a folyamatban, kiszolgálva a föderalista brüsszeli erők elvárásait és semmibe véve a magyar nemzeti érdeket – erről a Magyar Nemzet számolt be az Alapjogokért Központ közösségi oldalán megosztott bejegyzés alapján.

Kapcsolódó tartalom

Donáth Anna 2022 végén azt szerette volna elérni, hogy hagyják ki az európai uniós források elosztásából a legerősebb demokratikus felhatalmazással bíró magyar kormányt. A közösségi oldalán azt írta: „…arra kértem a Bizottság elnökét, hogy sürgősen vizsgáljon meg minden lehetőséget arra, hogy ne a magyar kormánynak, hanem az önkormányzatoknak, a civil társadalomnak és a vállalkozásoknak juttassa el ezt a 3000 milliárd forintot, közvetlen pályázatot írva ki ezekre”.

A Magyar Nemzet megállapítása szerint a fentiekből világossá válik, hogy Donáth Anna a nemzetközi baloldal egyik magyarországi lobbistájaként dolgozik a globalista elit megbízásában a magyar érdekekkel szemben. A hazai politikai életben azonban közel sem annyira sikeres, mint az uniós színtéren, holott többen a baloldal megmentőjének kiáltották ki. Mások mellett Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Vona Gábor, a Jobbik exelnöke, valamint Schiffer András, egykori LMP-s vezető is hasonló pályát jósolt Donáth Annának. A Momentum politikusaként egyelőre nem ért el áttörést a pártja népszerűségében, viszont tény, hogy eddig mindkét országgyűlési választási vereségből kivette a részét. Donáth 2018-ban mindössze 3,94 százalékot (2213 szavazat) ért el Budapest 10. számú választókerületben. Ez a választókerület a III. Kerületet foglalja magába és korábban itt volt képviselő Donáth László. Tavaly a Fidesz–KDNP 12 éves kormányzás után történetének legnagyobb választási győzelmét aratta, a dollárbaloldal hatalmas vereséget szenvedett, amelynek részese volt a Momentum Mozgalom is, Donáth Annával közösen – olvasható a Magyar Nemzetben.

A konzervatív napilap másik írásában felidézi Donáthék régmúltját, visszatekintve egészen a Rákosi-korszakig. Donáth Anna olyan családból származik, amely generációk óta a baloldali elithez kötődik. Nagyapja, Donáth Ferenc korán elkötelezte magát a marxista világnézetnek, Budapesten bekapcsolódott az egyetemi kommunista sejt munkájába, az 1932-es, tandíjreform-mozgalomnak álcázott megmozdulásnak az egyik vezetője volt, csakhamar pedig az egész fővárosi felsőoktatási kommunista csoport főszervezője lett.

Rajk László javaslatára 1934-ben „Kopasz” fedőnéven felvették az akkor földalatti, azaz illegális kommunista pártba.

Érdekes párhuzam Donáth Anna és Dobrev Klára családi hátterében, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének nagyapja, Apró Antal szintén az illegális kommunista mozgalom tagjaként kezdte pályafutását, majd Budapest szovjet megszállása után, 1945-től mindketten bekapcsolódtak a Magyar Kommunista Párt (MKP) működésébe, és fontos szerepet töltöttek be a bolsevik típusú diktatúra kiépítésében.

Apró és Donáth 1949 és 1951 között a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagjai is voltak.

Donáth Ferenc 1948 januárjától egészen 1951 februárjáig Rákosi titkárságvezetőjeként a rettegett pártfőtitkár „szeme és füle” volt. Erről az időszakról később, 1967-ben úgy nyilatkozott: „A legtöbb vezető szervben részt vettem, ez azt célozta, hogy […] olyan testületekben, amelyekben Rákosi nem tudott részt venni elfoglaltsága miatt, ott helyette megjelenjek, és ezeknek fontosabb döntéseiről vagy pedig személyes benyomásaimról is informáljam”.

Később megtört a bizalom, és 1951 elején Donáthot elnyelte az a gépezet, amelynek addig ő maga is működtetője volt: elvitte az ÁVH. Az év végén az egykori hazai kommunisták elleni főperben 15 évi börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom leverését követő Nagy Imre-perben 1958-ban 12 év börtönre ítélték, mint másodrendű vádlottat, de két év múlva egyéni kegyelemmel szabadult Vásárhelyi Miklóssal együtt.

Kapcsolódó tartalom

Létezik olyan feltételezés, hogy Donáth és Vásárhelyi, akik mindketten illegális kommunisták voltak, majd Nagy Imre közvetlen környezetéhez tartoztak, megjárták Snagovot, azért élhették túl az 1958-as pert, mert a szovjet titkosszolgálatok emberei voltak.

A rendszerváltás előtti években Donáth Anna nagyapja az SZDSZ alapítóinak egy jelentős részével mozgott együtt. Két alkalommal is aláírta a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozatot, részt vett az 1982-es Bem téri tüntetésen, és személyesen terjesztette a Beszélő című liberális folyóiratot, amelynek 1983-ban kiadott ’56-különszámát ő javasolta elkészíteni. Donáth Ferenc személyét az egykori ötvenhatosok, a népi-nemzeti és a „demokratikus ellenzék” is elfogadta.

Donáth László evangélikus lelkész, volt parlamenti képviselő (MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Donáth Anna apja, Donáth László, evangélikus lelkész, a rendszerváltás után 1994 és 2010 között – párton kívüli jelöltként – az MSZP országgyűlési képviselője volt, emellett a balliberális értelmiség egyik meghatározó alakjaként véd- és dacszövetséget alkot Gyurcsány Ferenccel.

A DK elnöke még 2003-ban a baloldal moralitásának nevezte Donáth Lászlót, aki 2011-ben aláírta a bukott miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztése ellen tiltakozó nyílt levelet. Ennek fényében nem meglepő, hogy információink szerint a Donáth család, így Donáth Anna is régóta bejáratosak az Apró-villába, baráti viszonyban vannak Gyurcsánnyal és Dobrev Klárával.

Donáth László egyébként a balliberális oldal összes erőközpontjában egyaránt otthonosan mozgott. Evangélikus lelkészként a liberális értelmiség meghatározó tagja volt, de közben az SZDSZ helyett az MSZP-frakcióban politizált. Az sem zavarta különösebben, hogy 1994 és 1998 között az a Horn Gyula miniszterelnök volt a szocialisták első számú politikusa, aki 1956-ban Donáth apjával ellentétes oldalon állt.

Kapcsolódó tartalom

Donáth Lászlót 2021-ben egy zaklatási ügyben előbb másfél év szabadságvesztésre – aminek végrehajtását két és fél év próbaidőre felfüggesztették –, majd ezt enyhítve pénzbüntetésre ítélték. Később hatályon kívül helyezték a döntést, és új eljárás indult, amelyben a napokban született újabb elsőfokú ítélet. A bíróság bűnösnek mondta ki az egykori szocialista politikust, kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében, emiatt pedig egymillió forintos pénzbírságra ítélték.

A zaklatási botrányok elítélésében korábban aktív Donáth Anna – súlyos kettős mércét alkalmazva – a kezdetektől hallgat apja ügyében – olvasható a Magyar Nemzetben.

Kiemelt kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még