Fontos

Olaf Scholz: Új koalíciót hoznak létre Ukrajna szövetségesei, hogy fegyverekkel tudják ellátni Kijevet

Mráz Ágoston Sámuel: Magyarországot büntetné leginkább az új migránskvótadöntés

Magyarországnak évente mintegy 8500 migránst kellene befogadnia, vagy pénzben – fejenként 20 ezer euró értékben – megváltania, és viselnie ezzel a legnagyobb terhet az új EU-s a migránskvótáról értelmében – mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Mráz Ágoston Sámuel felidézte: az uniós tagországok belügyminiszterei néhány napja többségi döntéssel tanácsi álláspontot fogadtak el az unió menekültügyi reformjáról, amelynek értelmében a jövőben a visszautasítási kísérletek alapján számolnák ki, hány migránst kellene befogadnia egy-egy országnak évente.

Az interjú alább hallgatható vissza.

Interjú

Rámutatott:

mivel országunk a nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekszik, évente 8500 migránsról lenne szó, ami az összes EU-ba érkező bevándorló majdnem harminc százalékát teszi ki,

azaz ennyi személyt kellene az uniós belügyminiszterek többségének döntése értelmében Magyarországnak befogadnia.

Kapcsolódó tartalom

Kitért arra: a tervezet nóvuma, hogy akár pénzben is meg lehetne váltani a migránsok befogadását, egy-egy be nem fogadott migráns után 20 ezer eurót kellene befizetni az Európai Unió kasszájába az államoknak. Ez négy év alatt majdnem 300 milliárd forintos terhet jelentene Magyarország számára, ha az évi mind a 8500 személyt vissza akarná utasítani – összegzett az elemző.

Mráz Ágoston Sámuel úgy vélekedett:

az EU-s belügyminiszterek többsége azért hozta meg ezt a Magyarország számára rendkívül hátrányos döntést, mert közeleg a 2024-es uniós választás, és a baloldali, föderális körök pedig tartanak attól, hogy a voksolás eredményeként az Európai Parlamentben a jelenlegitől eltérő erőviszonyok alakulnak ki.

Emellett – hívta fel a figyelmet – a svéd elnökség azért is gyorsíthatta fel az egyeztetéseket, próbálta meg kihasználni az aktuális baloldali többséget, mert július végén Spanyolországban is választások lesznek, amelynek eredményeként előfordulhat, hogy összeáll egy jobboldali, úgynevezett blokkoló kisebbség az Európai Tanácson belül.

Ha Lengyelországban, Spanyolországban is jobboldali kormányokat választanak a következő hónapokban a választópolgárok, akkor küszöbön áll az erőviszonyok átrendeződése

– jelezte.

Kapcsolódó tartalom

Az új migránskvóta-döntés az egy év múlva esedékes EU-s választások kampánytémájává válhat, hiszen az Európai Parlament összes képviselőjének egyértelműen állást kell foglalni arról, hogy hogyan gondolkodik e kérdésben – mondta az elemző, megemlítve:

a magyar baloldali pártok 2015 óta folyamatosan tagadják, hogy a migráció veszélyt jelentene Magyarország szempontjából, és hogy a migránskvóta intézkedése az Európai Unióban létezne.

A baloldali képviselők annak ellenére fogják tagadni az ügy jelentőségét, hogy egészen konkrét számokról van szó – fejezte ki várakozásait az elemző.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még