Lényeges

Kárpátaljai hadifoglyok érkeztek Magyarországra

Lázár János: Júliustól minden vonatra érvényes az országbérlet

Július 1-jétől intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet – jelentette be pénteki videóüzenetében az építési és közlekedési miniszter.

Lázár János a közösségi oldalán közölte, hogy az országbérlettel rendelkezőknek csak helyjegyet kell venniük, ha a MÁV intercity-járataival utaznának. Ennek ára elővételben 650 forint, az utazás napján megváltva 990 forint.

A tárcavezető az utazók igényeivel indokolta a döntést, sokan szeretnék ugyanis, hogy minden vonatra érvényes legyen az országbérlet.

Kapcsolódó tartalom

A kormány azért vezette be az új bérletfajtákat, hogy a több mint 4 millió, naponta ingázó embernek segítsen. A május 1-jei bevezetés óta már csaknem 600 ezren vásároltak ország- és vármegyebérletet – tette hozzá.

Kiemelt kép forrása: MTVA/ Jászai Csaba

Ajánljuk még