Aktuális

Egy autóbusz, egy tartálykocsi és egy motorkerékpár ütközött össze, több mint húszan meghaltak

Határaikon túllépve teljesített a kiválasztás során a négy magyar űrhajósjelölt

Kemény kiválasztási folyamaton mentek keresztül a magyar űrhajósjelöltek. Egy éven keresztül, több helyszínen különböző teszteket kellett végrehajtaniuk. Olykor alvás nélkül, saját határaikat is túllépve teljesítettek, de soha nem fordult meg a fejükben, hogy feladják. Hogy milyen konkrét feladatokkal kellett megbirkózniuk, milyen kísérleteket végeznek majd az űrben, és mit adtak fel álmaikért, erről a HUNOR Magyar Űrhajós Program négy űrhajósjelöltje beszél vasárnap 14 órától a Kossuth Rádió új, Irány az űr! című műsorában.
Szakály András (b), Cserényi Gyula (b2), Schlégl Ádám (j2) és Kapu Tibor (j) ûrhajósjelöltek, valamint Horváth Ágnes (j3) és Balogh Tamás (b3) műsorvezetők a közmédia óbudai gyártóbázisán, Kossuth Rádió Irány az űr! című műsorának felvétele előtt 2023. június 5-én. A jelöltekkel készült műsor június 11-én kerül adásba. Az exkluzív beszélgetés egyben egy hosszú távú együttműködés kezdete a Hunor Program és a Kossuth Rádió, valamint a közmédia csatornái között, amelyben a rádió a következő két évben nyomon követi a felkészülés időszakát a kilövés pillanatáig.
(Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A négy űrhajósjelölt egy csapatként dolgozik együtt, segítik, inspirálják egymást, úgy gondolják, ez egy olyan verseny, ahol magukból kell a maximumot kihozni, nem legyőzni a másikat. Teszik ezt úgy, hogy tisztában vannak azzal, két év múlva csak egyikük tekinthet majd le az űrből a Földre. Szakály András repülőgép-tervezőmérnök, Schlégl Ádám klinikai ortopédsebész, Cserényi Gyula erősáramú villamosmérnök és Kapu Tibor űripari fejlesztőmérnök – ők jutottak el hosszú kiválasztási folyamat végén a lehetőség kapujába. Egyikük a kiképzés után a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén Magyarország második kutatóűrhajósaként tudományos munkát végezhet majd az űrben.

Mindannyian komoly hivatást adtak fel: Szakály András például egy elektromos, helyből felszálló légi taxikat fejlesztő cégnél volt a gépészmérnöki csoport vezetője, illetve a repülő egyik főmérnöke. Bár különböző területekről és élethelyzetekből érkeztek, egy közös bennük, a kitartás: még a legnehezebb pillanatban sem adták fel.

„Az elején elhatároztam, hogy elmegyek a falig, egész életemben bántam volna, ha azért esek ki a programól, mert feladom”

– idézi fel érzéseit a beszélgetésben Cserényi Gyula, aki emlékezetes pillanatként az egyik kecskeméti tesztről is mesél.

„A Gripen vadászrepülők katapultülésének használatát magyarázták éppen, mikor tudatosult bennem, hogy hamarosan beülünk ebbe a gépbe, és komplex repülőgyakorlatokat hajtanak majd végre rajtunk”.

A többszakaszos kiválasztás kölni, hamburgi és csillebérci momentumairól még több érdekességet hallhatnak a Kossuth Rádió műsorában. Az Irány az űr! vasárnapi első adásában az űrben tervezett kísérletekről is elárulják, amit lehet. Az egyik ilyen például a hosszú távú, mélyűri utazások perspektívájában vizsgálja, hogy a különböző gyógyszerek miként reagálnak a kozmikus sugárzásra.

Kapcsolódó tartalom

További részletek a vasárnap 14 órától a Kossuth Rádión hallható Irány az űr! első részében. Ez az exkluzív beszélgetés egyben egy hosszú távú együttműködés kezdete a HUNOR Magyar Űrhajós Program és a Kossuth Rádió, valamint a közmédia csatornái között, amelyben a rádió a következő két évben nyomon követi a felkészülés időszakát a kilövés pillanatáig. A Kossuth Rádió rendszeresen jelentkezik beszélgetésekkel, valamint más tudományos és közéleti műsoraiban is kiemelten foglalkozik a témával egészen a startig.

Irány az űr! – Magyarok a jövő űrkutatásában

Az új sorozat első része vasárnap 14 órától a Kossuth Rádióban.

Ajánljuk még