A felgyülemlett esővízben ült egy férfi, akinek a lába a villamossínek közé szorult a Maglódi úton, Budapesten.
A férfi feltehetően alábecsülte a víz mélységét, amikor megpróbált átkelni rajta, és közben történt a baleset.
Végül a közelben tartózkodó férfiak segítségével tudta kiszabadítani a lábát.
Ugyanezen az úton a felgyülemlett esővíztől elmozdult csatornafedél miatt a vízelvezetőben elakadt egy személygépkocsi.

Az egyik áldozatot egy pincerendszerbe sodorta a hirtelen lezúduló esővíz Heves vármegyében
A közleményben az áll, hogy az egyik áldozatot a patakmederből kilépő víz vitte magával, a másikat pedig egy szerteágazó pincerendszerbe sodorta a hirtelen lezúduló esővíz.
Az eltűnt embereket a katasztrófavédelem és a rendőrség nagy erőkkel kereste. A pincében rekedt bajbajutottat a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának segítségével, a másik eltűntet a rendőrség hőkamerával felszerelt speciális kereső drónjával sikerült felkutatni.
Az egységek mindkét embert átadták a mentőknek, de az életüket már nem lehetett megmenteni
– emlékeztettek.