Kedden felrobbant az oroszok által ellenőrzött Nova Kahovka-i gát, mely humanitárius katasztrófát is okozott. A háborús felek egymásra mutogatnak,
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azonban szinte rögtön kijelentette, hogy az oroszok felelősek a robbantásért. De mi lehet az igazság?
Ez volt a műsor első témája.
Kapcsolódó tartalom
Hont András újságíró úgy fogalmazott, meg lenne lepődve, ha nem az oroszok lettek volna. Úgy érvelt, még azt is beleszámítva, hogy ettől akadozhat az orosz kézen lévő Krím vízellátása, valószínűleg Moszkva ezzel akarta megakasztani a régóta ígérgetett ukrán ellentámadást. Van egy agresszor, ami úgy is fog eljárni, ahogy az agresszorok el szoktak járni – érvelt.
Kiszelly Zoltán is azt a verziót tartja valószínűbbnek, amelyet Hont András vázolt fel, bár hozzátette, hogy vannak ellenérvek is. A politológus felidézte, az ukránok is felrobbantották Irpinynél a gátat, amikor a háború elején az oroszok Kijev felé tartottak, ahogy a kercsi hidat is ők repítették a levegőbe.
Kapcsolódó tartalom
Ám megjegyezte,
azzal, hogy a gát felrobbant, és a víz elárasztott körülötte mindent, az oroszoknak most egy ideig legalább kilencven mérföldes területet nem kell védeniük.
Kulifai Máté rámutatott,
érdekes, hogy az Egyesült Államok nem nevezte meg Oroszországot mint felelőst, az Európai Unióval ellentétben.
Hont András ezzel kapcsolatban azt mondta, Amerika első számú ellensége valójában Kína és nem Oroszország, ezért az ukrajnai háború deeszkalációjában érdekelt.