Aktuális

Orbán Viktor az Egyesült Államokba látogat, Donald Trump is fogadja

Többször nyakon és fejen szúrta édesanyját, letartóztatták a nőt

A Nyíregyházi Járásbíróság elrendelte az anyja megölésével gyanúsított nő letartóztatását – tájékoztatta a Nyíregyházi Törvényszék szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a nő június 1-jén – eddig ismeretlen okból – bántalmazta 80 éves édesanyját a saját házában, majd egy késsel többször nyakon és fejen szúrta. Az idős asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Kapcsolódó tartalom

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a gyilkossággal gyanúsított nőt vasárnap, nyíregyházi otthonában fogták el. Az 52 éves helyi asszony a kihallgatása során panasszal élt a gyanúsítás ellen, vallomást nem tett.

A törvényszék szerdai tájékoztatása szerint az egy hónapra szóló letartóztatásról hozott végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Ajánljuk még