Időjárás

Esővel vonul át a hidegfront, térképen mutatjuk, milyen idő várható

Potápi Árpád János: A sportnak kiemelkedő jelentősége van a nemzeti identitás megtartása szempontjából

A sport kiemelkedő jelentőséggel bír a nemzeti identitás megtartása szempontjából, így nincs is szebb dolog annál, mint hogy néhány nappal a nemzeti összetartozás napja után újabb sportlétesítményt avathattunk fel – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden a vajdasági Tóthfalu plébániája új sportcsarnokának ünnepélyes átadásán.

Az államtitkár kiemelte, hogy a sportcsarnoknak – amelynek alapkövét két évvel ezelőtt ő maga helyezte el – nem csak a tóthfalui katolikus diákotthon élete szempontjából van óriási jelentősége, hanem az egész közösség, sőt Magyarkanizsa község szempontjából is, hiszen, mint elmondta, „Szabadkától Magyarkanizsáig mindenhonnan járnak ide a gyerekek sportolni”.

Potápi Árpád János szerint a sportnak különösen fontos szerepe van a nemzeti identitás megerősítésében,

„ezt a tényt ismerte fel a magyar kormány, ezért is van az, hogy az elmúlt években a kárpát-medencei sport mellé álltunk és kiemelten támogatjuk azt Erdélytől a Délvidékig, Délvidéktől Felvidékig és Kárpátaljáig mindenütt”

– tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt róla, hogy az 520 millió forintos beruházásból létrejött, közel 1500 négyzetméteres sportcsarnokot a tóthfalui lakosok, gyerekek, de még az óvodások is használni fogják, ám a sporttevékenységek mellett az épület nemzeti ünnepek megtartására, és társadalmi események lebonyolítására is alkalmas.

Kapcsolódó tartalom

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár külön kiemelte

Utasi Jenő tóthfalui plébánost, „akinek köszönhetően az egész diákotthon megújult az utóbbi években, így mondhatjuk, hogy az atya munkássága és élete ennek a településnek a motorja”.

Tóthfalut a 19. század elején Tóth József földbirtokos alapította, aki, miután felépítette ma is álló nyári kúriáját, a magánbirtokán hetven föld nélküli családnak adományozott telkeket. Tóth József a mintegy 500 lelket számoló Tóthfaluban iskolát és templomot is emelt, s mivel örökös nélkül maradt, vagyonát az egyházra hagyta.

Ez adja alapját ma is a Munkás Szent Józsefről elnevezett római katolikus egyházközségnek, amely Utasi Jenő atya vezetésével egyebek mellett kollégiumot és fociakadémiát működtet a Magyarkanizsa község területén fekvő faluban.

Ajánljuk még