Fontos

Hajtóvadászat indult a józsefvárosi gyilkos után

Potápi Árpád János: Trianonból erőt nyerhetünk

Június 4-e sokáig gyásznap volt, 2010 óta kimondjuk azt is, hogy Trianonból erőt nyerhetünk – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Dombóváron, a nemzeti összetartozás napján tartott emlékezésen.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: a nemzeti összetartozás napja a veszteséget nem akarja elfeledtetni, nem is lehetne.

A trianoni békeszerződés óta eltelt száz éven végigtekintve azt látni, hogy a magyarság „minden esélytelenség ellenére él és virul, a Kárpát-medence legnagyobb népe” – tette hozzá az államtitkár a Nemzeti összetartozás terén megjelent mintegy száz emlékező előtt.

Kapcsolódó tartalom

Felszabdalták az országot, szétszakították a családokat, meggyengítettek minket, óriási terheket raktak ránk, és mégis felépültünk, van jövőképünk” – mondta.

Kifejtette: a magyarság teljesítménye olyan erőt sugároz, amely tekintélyt parancsol. A magyar nemzetpolitikában a rendszerváltás éve 2010 volt, ekkortól számítják az új időszakot, amely a magyarság megmaradására épül.

Az azóta eltelt 13 év legfontosabb eredménye a nemzeti összetartozás tudatának, érzésének, élményének megerősödése

– jegyezte meg.

Azt mondta, örül, hogy ennek Dombóváron is méltó helyet szenteltek a város vezetői a Nemzeti összetartozás terének felavatásával.

Hangsúlyozta, fontos, hogy legyenek olyan közösségek, városvezetők, akik gondoskodnak arról, hogy az összetartozás tudatát tartalommal töltsék meg.

 A nemzeti összetartozás fontos alapjára mutatott rá gróf Apponyi Albert, arra, hogy az összetartozásért tenni kell. Rajtunk múlik, hogy az ország sorsa merre halad” – folytatta.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelte: ennek szellemében szervezik a magyarok közösségeik életét, ennek gyümölcse, hogy Trianon árnyékában nem a lassú elmúlás, hanem a fokozatos megerősödés lett az osztályrészük.

„Éppen ezért ezeknek a közösségeknek a támogatása stratégiai jelentőségű, és a háború árnyékában sem soroltuk vissza. Megvédjük a családokat, azokat a közösségeket, amelyek tevékeny részt vállaltak országunk és nemzetünk sorsának jobbításában” – mondta.

Potápi Árpád János közölte: sokszor „a baloldal felelőtlen nyilatkozataival és a haza érdekeivel ellentétes tevékenységével szemben” is védekezni kell.

Beszélt arról, hogy az összetartozás gondoskodást is jelent minden nemzetrészről.

A legrosszabb helyzetben ma a kárpátaljai magyarság van, őket a háború életveszélyes helyzetbe hozta.

Békére van szüksége a magyar nemzetnek, az egész világnak. A magyarság mindig abban a békében volt érdekelt, amely a gyarapodást és a kiteljesedést szolgálja, így van ez ma is” – mondta az álamtitkár.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Potápi Árpád János. (Fotó: MTI)

Ajánljuk még