Napok óta vezető téma a közbeszédben Karácsony Gergely elhíresült kijelentése. A főpolgármester egy interjúban kétszer is megerősítette, hogy szerinte Magyarország háborúban áll Oroszországgal.
Kapcsolódó tartalom
A Fidesz szerint, ha a baloldal kormányozna, akkor ez már valóban így is lenne. Hangsúlyozzák, hogy miközben a kormány számára a magyar emberek biztonsága az első, addig a baloldal a háború kitörése óta azt szorgalmazza, hogy hazánk küldjön fegyvereket Ukrajnának.
A nagyobbik kormánypárt szerint minden magyar embernek joga van tudni, milyen veszélyt és kockázatot jelent a baloldal háborúpárti politikája. Ezért Fidesz a hétvégén figyelemfelhívó kampányt indított.
Kapcsolódó tartalom
Szakértők arra figyelmeztetnek: a baloldal háborúpárti nyilatkozatai kockáztatják a magyarok biztonságát.
„Dermesztő, hisz a magyarok nagy része féli ezt a háborút, a magyarok nagy része fél attól, hogy eszkaláció lesz, és fél attól, hogy átterjed ránk is, vagy mi is belekeveredünk ebbe”
– vélekedett Nagy Ervin, a XXI. SZázad Intézet elemzője.
Kapcsolódó tartalom
Karácsony Gergely kijelentése önmagában veszélybe sodor minden magyar embert
– hangsúlyozta egy videóban a Megafon munkatársa, Bohár Dániel. Kiemelte: a baloldal a háború kitörése óta minden megtesz azért, hogy Magyarország hadviselő féllé váljon. Emlékeztetett: fegyvereket és katonákat akartak küldeni, és támogattak minden brüsszeli háborús szankciót, az amerikai baloldal pénzéből pedig háborúpárti propaganda plakátokat ragasztottak ki országszerte.
Az orosz–ukrán háborús konfliktus már több százezer ember életet követelt, köztük kárpátaljai magyarokét. A kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a háború eszkalációja helyett tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. A Nézőpont Intézet kutatása szerint pedig a magyarok döntő többsége, sőt még a baloldali szavazók csaknem kétharmada is egyetért azzal, hogy fegyvernyugvás kellene.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester egy ukrán zászlót ábrázoló festményt kap ajándéka Petrovszka Viktóriától az Egység (Jednyiszty) ukrán egyesület elnökétől az ukrán főváros, Kijev napja alkalmából tartott budapesti rendezvényen (fotó: MTI/Balogh Zoltán).