Baleset

Két autó frontálisan ütközött, a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek

Nemcsak királyt, pünkösdi királynét is választottak – Országszerte programok sokasága várta a családokat pünkösdhétfőn

Programok sokasága várta a családokat országszerte pünkösdhétfőn. A Hortobágyon megválasztották a pünkösdi madárkirályt, Debrecenben az állatkertben tartottak ünnepi programokat, Zalaegerszegen pedig ismét a hagyományos prószafesztivál várta a látogatókat.

Teljesen elbűvölte a gyerekeket a hortobágyi madárpark kuvik fiókája. Ő lett a kicsik kedvence.

Nem ez volt az egyetlen meglepetés Pünkösdkor. Találkozhattak az érdeklődők Ragaccsal, az egerészölyvvel is: a bátrabbak testközelből ismerkedhettek meg ezzel a ragadozómadárral. Sőt szavazhattak is rá. A tét a pünkösdi madárkirály cím volt.

A program célja, hogy természetvédelemre nevelje a fiatalokat.

„Ha jobban odafigyelnénk ezekre a madarakra, akkor nem kerülne be ide hozzánk a kórházba ez az évi 2500-4500 madár, akiket itt próbálunk megmenteni, még így is azt mondom, hogy rengeteg olyan odafigyelő ember van, akik ezeket segítenek begyűjteni, plusz ugye az a számlálhatatlan önkéntes, aki ugye nekünk besegít” – mondta Varga László, a Hortobágyi Madárpark turisztikai menedzsere.

Alig győzték kiszolgálni a látogatókat, annyian jöttek a göcseji prószafesztiválra. Ott inycsiklandó étkekkel várták a pünkösdölőket.

A szervezők ráadásul azt is elárulták, miből és hogyan készül a legfinomabb prósza. A helyiek erre a receptre esküsznek:

„Kefír, liszt,fűszerek, bors, ami a legfontosabb, fokhagyma, vöröshagyma, és ezt összekeverjük, hát én még szoktam bele tejfölt tenni, mert azért úgy igazibb, igazán finomabb” – mondta Szupperné Cziráki Ida.

Zalaegerszegen huszonhetedik alkalommal rendezték meg a családi pünkösdöt, amely nem csupán egy kulturális program, verseny is, amelyre soha nem neveztek még annyian, mint idén.

„Több, mint harminc csapat, aki már most prószát süt, és és elmondhatom, hogy a gyerekeken keresztül a nyugdíjasokig minden korosztálynak van saját prószacsapata, és ez számomra a legnagyobb öröm” – mondta Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ igazgatója.

Nem maradtak el az ünnepi programok Szennán sem. Ott egy somogyi hagyomány, a cucorkázás elevenedett meg, amelyben éneklő kislányok járták végig a települést pünkösdhétfőn.

„Egy termékenység, mágia, egy agrármágia keretében jó termést kívánnak, főleg kender termést a lányoknak, magasba emelve a legkisebb tagját a lánycsapatnak, majd utána a fiúkat célozva és egy pünkösdi királyválasztás következik” – mondta Farkas Gergely múzeumpedagógus.

Dalra fakadtak a lányok Ópusztaszeren. Ez is része a dél-alföldi néphagyományoknak, amelyre több százan voltak kíváncsiak pünkösdhétfőn.

„Jól érezzük magunkat, kijöttünk a gyerekekkel, szerepeltek, megnéztük őket természetesen, sétáltunk a nagyot a parkban, és egy nagyon jó kis családi napot hoztunk így össze” – mondta Kiss Andor.

Ópusztaszeren az a szokás, hogy nemcsak pünkösdi királyt, hanem királynét is választanak. Ez a hagyomány is megelevenedett a nemzeti történeti emlékparkban.

„Ilyenkor általában a legkisebbek lányok közül választották a pünkösdi királynőt és akkor ők jártak házról- házra jókívánságokat vittek, egyféle termékenységi varázslat keveredett a keresztény ünnepkörbe, ezért adományokat, ajándékokat is kaptak” – mondta Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója.

A pünkösdi programokra több ezren látogattak ki országszerte, amely a turizmust tovább erősítette a szakemberek szerint Magyarországon.

Ajánljuk még