Aktuális

Még mindig rejtély, mi okozta a furcsa egészségügyi problémákat

A gyermeknapra megjelent a Nagycsaládosok meséi 2. című kötet

Harminc új történettel megjelent a Nagycsaládosok meséi 2. kötet, a könyvet vasárnap, a városi gyermeknapon mutatták be Kiskunhalason.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke elmondta, meséken felnőtt szülők és a gyerekek is nagyon sok történetnek már tudják a következő lépését, fordulatát.

A szervezet 2017-ben jelentette meg első mesés kötetét, olyan – részben az élet írta történetekkel, melyek új köntösbe bújtatva az alapvető értékekre hívják fel a figyelmet.

Az első könyv sikerén felbuzdulva a NOE újabb pályázatot hirdetett, melyre mintegy négyszáz történet érkezett, ezeket olyan szülők írtak, akik maguk is rendszeresen mesélnek gyermekeiknek –

közölte az elnök.

Ezek közül választotta ki a zsűri a harminc legjobbat, legszellemesebbet. A történetek közül az egyiket, Cserkó Róbertné Renáta A tavaszi zsúr című meséjét feldolgozta az M2 gyermekcsatorna is. A mesét a Hetedhét kaland című műsorban pénteken láthatták először a tévénézők – tudatta Kardosné Gyurkó Katalin.

Kapcsolódó tartalom

Az elnök kifejtette: a mese a valóságot ülteti át egy varázslatos világba, és egyúttal értékeket is közvetít. Az új kötet bemutatja, a mai szülők milyen meséket mondanak gyermekeiknek, és milyen értékeket kívánnak átadni. Ilyen az odafigyelés egymásra, a nyitottság mások iránt, az elesettek segítése.

Nagyon fontos a humor a családok életében, de a mesék segíthetnek a fájdalom, a veszteség feldolgozásában is, hogy „erősebben álljunk a hétköznapokban, tudjuk, vannak, akikre számíthatunk”

– hangsúlyozta Kardosné Gyurkó Katalin.

Kiemelt kép: A Nagycsaládosok meséi 2. című mesekönyv példányai a kötet bemutatóján Kiskunhalason, a Csetényi Élményparkban 2023. május 28-án. A szervezet 2017-ben jelentette meg első mesés kötetét, ennek sikerén felbuzdulva a NOE újabb pályázatot hirdetett, melyre mintegy négyszáz történet érkezett. Ezek közül választotta ki a zsűri a harminc legjobbat, legszellemesebbet. A történetek közül az egyiket, Cserkó Róbertné Renáta A tavaszi zsúr című meséjét feldolgozta az M2 gyermekcsatorna is. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még