Gyász

Elhunyt Gát György

Végeláthatatlan sorokban haladnak a zarándokok a Kis-és Nagysomlyó közötti hegynyeregbe

Végeláthatatlan sorokban, keresztaljákba szerveződve haladnak a zarándokok a Kis-és Nagysomlyó közötti hegynyeregbe, hogy részt vegyenek a mai csíksomlyói pünkösdi búcsú szentmiséjén. Egyházi és világi előljárók, valamint zarándokok tízezrei kísérik ezekben a percekben a búcsú legfontosabb jelképeit a nagymise helyszínére. A zarándokokhoz csatlakozott Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is.

Lassan megtelik a hegyoldal, elindult a tömeg a csíksomlyói kegytemplom elől. Vonattal, busszal, lóháton is nagyon sokan érkeztek, de gyalogosan idén kicsivel többen, mint az elmúlt években. Sokkal hamarabb elindultak azok, akik több napot is rászántak a zarándokútra – jelentette a helyszínről az M1 tudósítója.

A Kis- és a Nagy-Somlyó közötti hegynyeregben is fogadják a szerzetesek a zarándokokat, és meghallgatják azokat, akik gyónni szeretnének.

A hagyomány szerint idén is a legkiválóbb csíkszerdai gimnazisták hozták fel a búcsú jelképeit.

Ferenc pápa 2019-ben járt Csíksomlyóban, ő akkor úgy fogalmazott: „A csíksomlyói zarándoklat Erdély öröksége”.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: A csíksomlyói búcsúra tartó csíkmadarasi keresztalja gyalogos zarándoklata Csíkrákos határában 2022. június 4-én reggel. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Ajánljuk még