Megrázó

Suhajda Szilárd barátja elmondta, mi történhetett a hegymászóval

Felemelő! Ismét százezrek ünnepeltek a Csíksomlyói búcsúban

| Szerző: hirado.hu
Idén is százezrek ünnepelték az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét, a csíksomlyói búcsút. A szentmisét hagyományosan a Hármashalom oltárnál tartották: a hegynyereg megtelt zarándokokkal. A búcsú ünnepi szónoka - Urbán Erik - homíliájában értékvezérelt életre buzdította a résztvevőket, e mellett a béke fontosságára is felhívta a hívek figyelmét.

Már másfél órával az ünnepi szentmise előtt imádságoktól és egyházi énekektől zengett a csíksomlyói hegynyereg. Az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményének idén az „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél” volt a mottója. Ezt Assisi Szent Ferenc egyik imájából választották a csíksomlyói kegyhely ferencesei. A rend ugyanis idén ünnepli fenállásának 800-ik évfordulóját.

Kapcsolódó tartalom

Magyar idő szerint 11 óra 30 perc után csendesedett el a Hármashalom-oltárt körülölelő tömeg, amikor a csíksomlyói pünkösdi búcsú fő ünnepe: a szombati szabadtéri nagymise elkezdődött, amit főcelebránsként Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatott be.

Zarándokok gyülekeznek a csíksomlyói búcsú szentmiséje elõtt a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben 2023. május 27-én (Fotó: MTI/Veres Nándor).

Adj békét szívünkbe, családjainkba, békét a nemzeteknek, békét a népek között és békét a világnak” – mondta Urbán Erik, aki a béke fontosságáról beszélt, és értékvezérelt, tudatos keresztény életre buzdította az embereket. Úgy fogalmazott: szükség van egy olyan érték-skála birtoklására, amelyhez igazítani tudjuk az életünket.

Az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisa hangoztatta: „Megbízható alapokra kell építeni értékrendszerünket. Vizsgáljuk meg: úgy éljük-e az életünket, hogy teret biztosítunk Isten lelkének, amelyet birtokolnunk kell egy olyan világban, amely meg akar feledkezni Istenről”.

Azt is mondta: „a mai világnak szüksége van olyan fegyvertelen prófétákra, akik figyelmeztetnek minket a háborúk embertelenségére”.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette: „szükség van a rendezett viszonyra Isten és ember, ember és ember, és ember és embercsoportok között. Olyan harmonikus állapotra, amelyet az erőszak és a félelem nélküliség jellemez, magában foglalva az ember teljes egészségét. Jó létét és a szorongattatástól való mentességét. Nevezzük ezt békének”.

Résztvevõk a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2023. május 27-én (Fotó: MTI/Veres Nándor).

A pünkösdi ünnepi szentmisére több százezer zarándok gyűlt össze a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közti széles hágó gyepén.

A szentmisére az anyaországból és a Felvidékről is sokan érkeztek.

Az Istentisztelet végén a zarándokok érseki áldást kaptak. Az áldás után a hívek együtt imádkoztak Márton Áron, Erdély püspökének boldoggá avatásáért.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még