Népzenészek fogadták hajnalban a Székely gyors utasait a Keleti pályaudvaron. Addigra már odaért a Szombathelyről indult Csíksomlyó expressz is. A két vonatot összekötötték, és egy csaknem fél kilométer hosszú zarándokvonat lett belőle.
Kapcsolódó tartalom
Elindult Erdélybe a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz
Potápi Árpád János: Márton Áron püspökre is emlékezünk a pünkösdi lovas zarándoklattal
Elindult a 10. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
Indulás előtt az összes kocsit megáldották, majd a résztvevők közösen énekeltek. A Székely gyors és a Csíksomlyó expressz közös szerelvénye csaknem ezerötszáz zarándokkal öt óra előtt néhány perccel indul el a csíksomlyói búcsúba.
„Nem voltam még így, hogy a Csíksomlyó expresszel utazom, nagyon izgatottan várom, és nagyon sok mindent várok tőle. Egyrészt magyarságtudatban is nagyon fontos, összetartozásban, másrészt pedig mint római katolikus is, az egész pünkösdi áldást is nagyon várom” – mondta az M1 kérdésére Zakar Ágnes.
A zarándokvonaton egy-egy római katolikus és református lelki vezető kíséri a híveket.
„Mindig nagyon jó a Szűzanya palástjába belekapaszkodni, az embereknek egy plusz feltöltődést fog adni, hogy igazán közel érezhetik magukat a jóistenhez” – mondta Lakatos Bence, szentendrei káplán.
Kapcsolódó tartalom
„Ez több mint egy utazás. Zenakar, autentikus magyar népzenét játszó zenekar van. Dévai Nagy Kamilla énekel, és hát természetesen lelki útravalókról is gondoskodunk” – mondta Petrus György, a Kárpáteurópa Utazási Iroda cégvezetője.
Közben a csütörtökön indult Boldogasszony zarándokvonat kilencszáz utasával már megérkezett Gyergyószentmiklósra. A vasútállomáson énekkel és imával fogadták a gyergyóiak az anyaországból érkezőket.
Kapcsolódó tartalom
„Minden évben újra találkozhatunk, ugyanabban a hitben, ugyanabban az anyanyelvben, ugyanabban a nemzeti összetartozás élményében osztozkodhatunk. Ennél nagyobb elégtétel, úgy gondolom, hogy úgy egy erdélyi keresztény ember számára vagy akár egy magyarországi, budapesti magyar keresztény ember számára nem is kell több” – mondta Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere.
A csíksomlyói búcsúsba mintegy háromszázezer zarándokot várnak a világ minden részéről. A szombati ünnepi szentmisét a Duna élőben közvetíti.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt képünk: A csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony zarándokvonat utasait köszöntik a kolozsvári vasútállomáson 2023. május 25-én. (Fotó: MTI/Kiss Gábor)