Fontos

Hajtóvadászat indult a józsefvárosi gyilkos után

Karácsony Gergely: Háborúban állunk Oroszországgal

| Szerző: hirado.hu
Én nem ígértem meg, hogy fogunk klimatizálni, mert nem tudtuk ellenzékben megmondani, hogy lehet-e egyáltalán. Műszakilag lehetséges, azonban két probléma is felmerül” – magyarázkodott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a 3-as metró felújításával kapcsolatban. A főpolgármester továbbá kiemelte, a klímaberendezés többek között azért nincs, mert Magyarország háborúban áll Oroszországgal.

Mint ismeretes, pár nappal ezelőtt fejeződött be a 3-as metró felújítása, amely öt és fél évet vett igénybe. Karácsony Gergely a közösségi-oldalán jelentette be a hírt, mely szerint a metró már a teljes vonalon újra igénybe vehető.

A főpolgármester a felújítások határidejéről – mely kapcsán az ATV műsorvezetője kiemelte, habár az eredeti tervek szerint már 2020-ban járható lett volna a teljes vonal, végül mégis elhúzódtak a munkálatok – azt mondta, volt némi játék a számokkal a rekonstrukció befejezését érintő időpont tekintetében, azonban azóta, hogy a városvezetést Tarlós Istvántól átvették, nagyjából ezzel a dátummal számoltak.

Karácsony Gergely továbbá kiemelte, a városvezetésnek nehézségekkel kellett megküzdenie, többek között ugyanis az orosz-ukrán háború is befolyásolta az építkezést, mivel összeomlottak azok a piacok, ahonnan a beszállítók dolgoztak, melyre példaként az acélellátás akadozását említette.

Kapcsolódó tartalom

Míg a kampányban fontos téma volt a metrók klimatizálása, mára ez a kérdés már feledésbe merült

Arra a kérdésre, hogy klíma berendezés miért nem került végül a szerelvényekbe, holott maga Karácsony Gergely – főpolgármesterré választása előtt – 2019-ben még hőmérővel kampányolt a 3-as metró felújított északi szakaszán tapasztalható forróság ellen, a politikus magyarázkodásba kezdett, mely szerint ő nem tett ígéretet arra, hogy a metró klimatizálva lesz.

Én nem ígértem meg, hogy fogunk klimatizálni, mert nem tudtuk ellenzékben megmondani, hogy lehet-e egyáltalán. Műszakilag lehetséges, viszont két probléma is felmerül

– fogalmazott Karácsony Gergely.

Azonban nem csupán Karácsony, hanem a Párbeszéd politikusai – köztük Tordai Bence – is évekkel ezelőtt még fontos témának tartották a metró klimatizálásának kérdését. Tordai és társai 2017-ben ugyanis – strandpapucsban és törölközőben – arra szólították fel az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt, hogy vagy tegye biztonságossá és viszonylag kényelmessé a budapesti tömegközlekedést, vagy pedig mondjon le a posztjáról.

Klíma továbbra sincs a metrószerelvényeken, azonban Oroszországgal háborúban állunk

Karácsony Gergely tegnap az ATV stúdiójában viszont már arról beszélt, hogy a 3-as metrószerelvények klimatizálása további nehézségekbe ütközik, melyek közül „az egyik probléma az, hogy háborúban állunk (Oroszországgal), azzal az országgal, amely beszállítója volt ennek a metrókocsi beszerzésnek. Az oroszok ugyanis szankciós listán vannak”.

A műsorvezető további kérdésre, mely szerint Karácsony Gergely korábban azt mondta, jövőre újraindul a fővárosi posztért, azonban nagyon meglepődne ha a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció saját jelöltet állítana, mert akkor kiderülne, hogy nem is olyan nagy párt,

azt a választ adta, hogy „ezen a választáson nagyon szeretném az összes, engem korábban támogató párt támogatását megszerezni, és nagyon szeretném ezeknek a pártoknak a polgármesterjelöltjeit is támogatni egy közös csapatban. A főpolgármester-választás egy dolog, az önkormányzati választás ennél egy szélesebb kört érint. Nekem egy csapat kell, és én ebben a csapatban számítok mindenkire”.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még