Száz százalék esélyt adok, hogy el fogok indulni – ezt mondta hétfőn Karácsony Gergely, amikor a Telex arról kérdezte, ismét megméretetti-e magát a főpolgármesteri posztért jövőre. Karácsony Gergely ezzel a mondatával a DK-nak üzenhetett, mert az interjúban arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc pártjának lesz-e saját jelöltje, azt mondta: „Ezen én meglepődnék, mert akkor kiderülne, hogy a DK mégsem olyan nagy párt. És szerintem a DK nem akarja, hogy ez kiderüljön. Félő, hogy nem kapna olyan sok szavazatot, mint amivel alá lehetne támasztani, hogy a DK milyen erős párt.”
Fél nap sem telt el és Karácsony Gergelynek a DK országgyűlési képviselője az ATV-ben szólt vissza.
Gréczy Zsolt szerénységre intette a főpolgármestert, jelezve, hogy – ahogy a DK-s politikus fogalmazott – mit engedhetne meg magának.
„Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék” – mondta Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő.
Kapcsolódó tartalom
Két nap – 2021 októberében mindössze ennyi időbe telt, hogy Karácsony Gergely elemzők szerint engedjen a nyomásnak és Gyurcsány Ferenc akaratának. Akkor az előválasztás második fordulóját megelőző héten hétfőn ugyanis a főpolgármester még azt mondta: mindenben együttműködik Márki-Zay Péterrel.
Szerdán már azt, hogy nincs együttműködés, de biztosan nem ő lesz az, aki visszalép a hódmezővásárhelyi polgármesterrel és Dobrev Klárával szemben– legfeljebb akkor, ha elüti a villamos. Újabb két nap múlva bejelentette a visszalépését. Márki-Zay Péterrel szemben így akkor a DK jelöltje, Dobrev Klára maradt. Több hírportál is arról írt, hogy Karácsony Gergely ezzel újabb alkalommal hátrált meg Gyurcsány Ferenccel szemben, miután a DK elnöke 2014-ben is ráerőltette akaratát a közös listával, amiről Karácsony Gergely később úgy nyilatkozott: „néhány unikumot meg kellett innom ma, hogy el tudjam viselni a helyzetet.”
Az erőviszonyok 2014 után Karácsony Gergely főpolgármesterré válását követően sem változtak:
a budapesti városházára tanácsadók és helyettesek szerepében beköltöztek Gyurcsány Ferenc emberei, a DK elnöke pedig még az eskütételt is az első sorból nézte.
Kapcsolódó tartalom
Hétfőn az ATV-ben Gréczy Zsolt is úgy fogalmazott: a DK nélkül nem képes működni a főváros. És maga Gyurcsány Ferenc is rendszeresen üzen a főpolgármesternek arról, hogyan kellene politizálnia.
Néhány hónapja a Partizánban beszélt arról, hogy nem egyértelmű Karácsony Gergely újraindulásának támogatása.
Legutóbb pedig a Spirit FM műsorában fenyegette azzal a főpolgármestert, hogy megvonja tőle a támogatást, ha nem teljesíti a DK kéréseit. Karácsony Gergely erre néhány nappal később nyilvános támadást indított a kormány ellen.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. március 29-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)