Az egyszülős családokat is megilletik a szokásos családtámogatások, de azon felül 2017 óta a bölcsődei jelentkezéseknél előnyt élveznek, emelt összegű családi pótlékot kapnak, az árvaellátás is emelkedett, és a gyermektartással kapcsolatos perek, illetve a gyermektartási díj megelőlegzésének szabályai is a gyermeket nevelők számára kedvezően változtak – sorolta az államtitkár.
A gyermeket nevelőknek jár a társadalom megbecsülése, az állami segítség. A kormány azon dolgozik, hogy a családok helyzetét könnyebbé tegye – mondta köszöntőjében Hornung Ágnes.
Kapcsolódó tartalom
Nagy Anna, a Páratlan szülő díjat meghirdető Egyszülős Központ vezetője a díjátadón arról beszélt: egyszülős családban élni nem választás kérdése, bárkivel megtörténhet. Az egyszülős családok nem mások, mint a többi, annyi a különbség, hogy ők csak magukra számíthatnak. Átlépik a saját határaikat, nem azért, mert különlegesek, hanem mert muszáj – tette hozzá.
A díjjal az alapítók szeretnék növelni az egyedülálló szülők társadalmi megbecsülését, elismerni azt a fáradhatatlan munkát, amelyet két szülő helyett végeznek. A döntőbe került jelöltek közül közönségszavazással választják ki a díjazottakat.