Agresszív, magukból kikelt fiatalok nekirontottak a Lendvay utcánál álló rendőrsorfalnak. Lökdösték és tolták: próbáltak rajta erőszakkal áttörni. Követelték, hogy engedjék őket tovább.
A feldühödött diákok egymást is hergelték. Folyamatosan dulakodtak és füstbombákat robbantottak.
Közben megállás nélkül szidták és provokálták a rendőröket, akik az őket ért támadásokat békésen tűrték. Sőt, próbálták nyugtatni a tömeget, többször is kérték, hogy fejezzék be a rendbontást.
Eredetileg a pedagógusok új életpályatörvénye ellen vonultak az utcára, de végül erőszakba torkollott a demonstráció.
Dobálni kezdték az egyenruhásokat. Repült minden, ami a tüntetők a keze ügyébe került.
Palackok, dobozok – amit csak tudtak, feléjük hajítottak. Volt köztük üvegtárgy is.
Kapcsolódó tartalom
A Híradó által bemutatott felvételeket a rendőrség készítette. Jól látszik, hogy csak a szerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg súlyosan.
Fémtermosz, füstgyertya és vascsavar: a BRFK még az éjjel rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatták azokat az eszközöket, amelyekkel a rendőrökre támadtak a tüntetők.
Ezek között teli vizes palackok, sörösdobozok is voltak, továbbá horgászbottal és összetört zászlórúddal is rájuk rontottak.
Két embert őrizetbe vettek hivatalos személy elleni erőszak miatt. De vizsgálják a felvételeket és folyamatosan azonosítják az agresszív tüntetőket. Ha indokoltnak látják, újabb feljelentéseket tesznek.
„Ez az egyre agresszívebb támadás, ami közvetlenül veszélyeztette a rendőrök testi épségét megalapozhatta, megalapozta volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítő eszközök alkalmazását, a kollegáim azonban óriási türelmet tanúsítottak és testi erővel tartották vissza ezt a néhány száz feldühödött, megvadult embert” – nyilatkozta a BRFK kommunikációs vezetője.
Látszik a pestisracok.hu felvételén is, mennyire agresszívek voltak a tüntetők. Folyamatosan nyomultak előre és erőszakkal mentek neki a rendőrsorfalnak.
Kapcsolódó tartalom
Tordai Bence irányította a rendőrök elleni erőszakot
– ezt írja az Origo. A portál emlékeztet: nem ez volt az első ilyen eset az utóbbi időben.
A mostanihoz hasonló jelenetek játszódtak le április végén a Karmelita Kolostornál is. Feldühödött 16-17 éves diákok kordonokat rángattak és a rendőrökre támadtak. Lökdösték, rugdosták, dobálták őket a tüntetők. Sokan arcukat eltakarva döntötték rájuk a lemezkerítéseket. Akkor a támadók közül összesen öt embert állítottak elő, egy embert őrizetbe is vettek.
Kiemelt kép: A diáktüntetés résztvevőinek egy csoportja és rendőrök a demonstráció végén a Fidesz Lendvay utcai székházánál 2023. május 19-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)