Aktuális

Tűz ütött ki egy fővárosi kórház udvarán

Sok baloldali politikus vett részt az erőszakba torkolló pénteki tüntetésen

Ismét sok baloldali politikus vett részt az elvileg a pedagógusok életpálya-törvénye ellen szervezett tüntetésen. Ott volt például a Párbeszédes Szabó Tímea és Tordai Bence, a Momentumos Fekete-Győr András, az MSZP volt elnöke, Lendvai Ildikó és a kormányellenes megmozdulások állandó szervezője, Hadházy Ákos is. A képviselő fia egyébként a középső ujját mutatta az M1 stábjának, majd fenyegetően lépett fel a Híradó riporterével szemben.

A szervezők gyors eligazítása után, táblákkal és molinókkal a kezükben kezdtek gyülekezni a tüntetők pénteken a Kossuth téren. Nem kellett sokat várni, mire a civilek között megjelentek az első politikusok. A párbeszéd országgyűlési képviselője azt mondta: meghívták őket, ezért jöttek el.

A demonstrálók a pedagógusok új életpályatörvénye ellen tüntettek.

Kapcsolódó tartalom

Az M1 riportere azonban hiába próbálta megtudni Szabó Tímeától, hogy mit gondol erről a javaslatról. Ő válasz helyett, egyszerűen elsétált.

Nem sokkal később Hadházy Ákos, független parlamenti képviselő is hasonlóan viselkedett. Érdemi válaszok tőle sem érkeztek.

A fia közben kérdés nélkül kapcsolódott be a beszélgetésbe. Bár őt senki sem szólította meg, tiszteletlen módon mégis, a háttérből a középső ujját mutatta az M1 riportere felé.

A történtek után a riporter kérdőre vonta Hadházy Ákos fiát, ő azonban bocsánatkérés helyett támadni kezdett.

Hadházy Ákos közben provokált. Elővette telefonját, amivel – állítása szerint – közvetítette az eseményeket. A kérdések elől pedig most is kitért.

A tüntetők valamivel 5 óra után indultak el a térről, többen pártzászlókat tartottak a kezükben. A baloldal tüntetések egyik állandó szereplője, Pankotai Lili ismét az egyik főszereplője volt a rendezvénynek.

Közben az ellenzéki politikusok közösségi oldalaikon hirdették, hogy ők is ott vannak a demonstráción.

„Elindult a menet, itt vagyunk Berki Sándor képviselőtársammal” – írta közösségi oldalán Tordai Bence.

De posztolt képet a Momentumos Fekete-Győr András is, ahogy a DK-as Arató Gergely is. Ő azzal buzdított a részvételre, hogy: „Még nem késő csatlakozni!”

A párbeszédes Jámbor András pedig bejegyzésével is a Fidesz-székház felé irányította a tömeget.

Megint tüntetést szervezett a dollárbaloldal Budapesten – erről pénteken írt az Origo. A lap rámutatott: bár a képviselők megpróbálnak a pedagógusok mögé bújni, már többször lelepleződtek.

Az Origo hozzáteszi: az akció azért is cinikus, mert a dollárbaloldal képviselői Brüsszelben mindent megtesznek, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzt, csakhogy a pedagógusok béremelését éppen ebből a pénzből lehetne fedezni.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: M1

Ajánljuk még