A Pécsi Törvényszék MTI-hez eljutatott keddi közleményében azt írta, hogy a nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak január 17-én követték el tettüket egy baranyai faluban. A büntetlen előéletű elkövetőket külföldön állították elő, nemzetközi elfogatóparancs alapján.
Kapcsolódó tartalom
Gyorsított eljárásban ítélték börtönbüntetésre a kelenföldi támadót
Pénzt kért tőle, majd eltörte az orrát.
Németországban fogták el a kecskeméti dohányboltot fegyverrel kirabló férfit
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy sásdi férfi ellen, aki tavaly tavasszal pisztollyal kirabolt egy kecskeméti dohányboltot.
Gázolaj elsikkasztása miatt vádat emeltek egy teherautósofőr ellen
A vádlott 12 ezer liter gázolajat nem a tehergépkocsi üzemanyagtartályába, hanem hordókba és kannákba töltött, majd az így szerzett árut a kiskereskedelmi ár alatt ismerősinek eladta.
A Pécsi Járásbíróság egy hónapra jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt rendelte el letartóztatásukat. Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be szabadlábra helyezésük érdekében, a határozat így nem végleges.
A kiemelt kép illusztráció.