Aktuális

Buszsofőr mentett meg egy gyalogost a gázolástól

Gyermekvédelmi ellátásban élőknek szerveztek tehetségkutató versenyt

A gyermekvédelmi ellátásban nevelkedő gyermekeknek és fiataloknak immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Varázscsepp országos tehetségkutató verseny döntőjét szombaton Budapesten.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Millenáris parkban tartott eseményen megköszönte a gyermekvédelemben dolgozóknak, hogy

„egész évben csepegtetik a varázscseppeket”,

amelyektől „minden megváltozik, a kívánságok teljesülnek, minden rossz megszűnik”.

A verseny előadásai pedig „gyógyítják a lelket, a szívet és erősítik a közösséget” – tette hozzá az államtitkár.

Láng Zsolt, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a rendezvény védnöke azt mondta, az elmúlt több mint tíz évben már országos hírűvé vált versenyen „megnézik, kiben mi lakozik, miben tehetséges, mivel tud örömet okozni másoknak”.

Kapcsolódó tartalom

A fellépőknek azt kívánta, hogy a tehetségük a mindennapokban is okozzon örömöt számukra és a szabadidejükben is tudjanak foglalkozni azzal, ami érdekli őket.

A tehetségkutató versenyt a Cseppkő Gyermekotthoni Központ és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezte. A vetélkedő öt különböző kategóriában ad lehetőséget arra, hogy a jelentkezők összemérhessék tudásukat és tehetségüket: ének, tánc, hangszer, vers és próza, valamint egyéb előadó-művészet, például rap, kisebb színdarabok.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

 

Ajánljuk még