Baleset

Három személyautó ütközött össze, torlódik a forgalom az autópályán

Vesztegetés miatt indult eljárás egy nyíregyházi háziorvos és egy budapesti nő ellen

Vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt indult eljárás egy budapesti nő és egy nyíregyházi háziorvos ellen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.

A tájékoztatás szerint a 43 éves nő március 6-án vette fel a kapcsolatot a 48 éves háziorvossal, és felajánlotta neki a szexuális szolgáltatását. Cserébe azt kérte, hogy az orvos vényre írjon fel neki egy fogyását elősegítő gyógyszert, amelyre ő nem jogosult, mivel azt cukorbetegek kezelésére alkalmazzák.

A háziorvos „mint jogtalan előnyt” elfogadta az ajánlatot, és eleget tett a kérésének annak ellenére, hogy a nő nem tartozott az ellátási körzetébe és a kért gyógyszer felírására nem volt jogosult.

Kapcsolódó tartalom

A gyógyszert – normatív támogatott formában – e-receptre felírta, azt március 7-én ki is váltották. A nyomozók kutatást tartottak a nő budapesti lakásában, ahol megtalálták és lefoglalták az orvosi vényre kiváltott gyógyszert – olvasható a közleményben.

A rendőrök a nőt és a férfit gyanúsítottként kihallgatták, vallomást egyikük sem tett – ismertette a rendőrség, azt is jelezve, hogy a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés nem történt, a büntetőeljárás alatt mindkét gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Ajánljuk még