Gyopáros Alpár kifejtette, a 2018-ban indult Magyar falu program a falvakban élők életminőségének javítását tűzte ki célul. Ehhez szükség volt az alapegészségügyi ellátás és a játszóterek fejlesztésére, a járdák felújítására, kommunális eszközök beszerzésének, valamint egyházi és civil szervezeteknek a támogatására. Okányban ezekkel a lehetőségekkel éltek is, „a játszótér fejlesztése még előttünk áll” – mondta.
Hozzátette, az emberek ki is mozdulnak a falvakból, ezért a közlekedési beruházásokat is támogatni kell. Ezért újítanak fel évente ezer kilométernyi mellékutat és javítják a tömegközlekedéssel közlekedők komfortérzetét is. Gyopáros Alpár úgy fogalmazott: „meg merem kockáztatni, hogy a vidéki vasútállomások épületének felújításával a 24. órában voltunk”.
Az 1899. június 9-én átadott vasútállomás épületét és annak környezetét 72 millió forintból, a program MÁV-projektjének kétmilliárd forintos keretéből újították fel.
Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója elmondta, az összegből felújították a homlokzatot, a tetőteret, a megújult váróterembe USB-töltőasztalt és klímát telepítettek, kihelyeztek egy jegykiadó automatát és megújult a forgalmi iroda is.
Építettek továbbá egy 20 férőhelyes kerékpártárolót, ide az önkormányzat a közeljövőben köztéri kamerát telepít. Megemelik 15 centiméterrel a peront, hogy könnyítsék a fel-és leszállást.
Kapcsolódó tartalom
A vezérigazgató közölte, idén a mintegy kétezer lakosú településen 20 százalékkal több utas fordult meg a vasútállomáson, mint a megelőző két évben. Elmondta, a kétmilliárd forintos keretből 13 kistelepülésen újul meg a vasútállomás, létesítenek 13 zárt utasbeállót, továbbá 200 kerékpártárolót.
Pafféri Zoltán emlékeztetett:
Magyarország 800 településén van vasútállomás és 3150 település autóbuszos szolgáltatással érhető el.
Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy az eredeti formájában állították vissza a 120 éves épületet, és hogy „ebben az országban minden ember egyformán fontos”.
Szívós László (független) polgármester felidézte, a Vésztő-Kötegyán-Komlód vonal részeként épült vasutat korában nagy ellenállás kísérte, ugyanis a helyi gazdáknak és elöljáróknak nem tetszett, hogy egy csordagyepet vág ketté, így megnehezítve a csorda kijárását. „Ma már hálásak lehetünk”, hogy az állomás a község belterületén épült meg – jegyezte meg.
Hozzátette, az épület környékét az önkormányzat is igyekszik még szépíteni fásítással, parkosítással. A rendezvény végén leleplezték néhai Kaszai János (1945-2012) vésztői polgármester emléktábláját, aki több mint tíz éven át a Vasutas Települések Szövetségének (VTSZ) országos elnökeként is munkálkodott.