Aktuális

Hatalmas robbanás rázta meg hajnalban Lágymányost, két lakás teljesen leégett, egy ember meghalt

Átadták a megújult Ruttner-házat Veszprémben

Átadták a megújult veszprémi Ruttner-házat, amelyben diákszállót alakítottak ki, és amelyben ősztől a Várbörtön kiállítás látogatóközpontja is helyet kap.

A veszprémi óvárosban egykor vas- és fűszerkereskedésként működő épület megőrizte egykori homlokzatát és klasszicista jellegű belső udvarát.

Kapcsolódó tartalom

A szerdai átadó ünnepségen Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) elmondta, hogy az épület 1,4 milliárd forintból újult meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program támogatásával.

Felidézte, hogy Veszprém aranykora a 19. század végére, 20. század elejére tehető. Mint rámutatott, amit ma ismerünk és szeretünk a városban, az akkor épült. A mi feladatunk pedig az, hogy az értékeket megtartva a mai kor elvárásainak megfelelően újítsuk meg környezetünket – tette hozzá.

Szoba a felújított veszprémi Ruttner-házban (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy olyan belvárosi szálláshelyként, amely egész iskolai osztályok befogadására képes, a Ruttner-ház nagyon fontos szerepet játszik majd a város életében, ahol számos feledhetetlen élménnyel gazdagodhatnak az ide látogatók.

Kapcsolódó tartalom

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki az épülettel kapcsolatos személyes emlékeit is felidézte, hangsúlyozta, hogy az egész térség számára nagy jelentőségű a beruházás.

A Ruttner-házban a 33 vendég fogadására alkalmas szálláshely mellett egy kávézó is helyet kapott, a Várbörtön kiállításhoz kapcsolódva pedig jegypénztárat és fogadóteret is kialakítanak.

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) beszédet mond a megújult veszprémi Ruttner-ház avatásán (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Az épületet Ruttner János vaskereskedő építette át földszintes házból emeletes lakóházzá az 1850-es években. Az emeleten a család lakott, a földszinten pedig a kereskedés működött. A ház 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll.

Ajánljuk még