Aktuális

Drága lett a fáklya: Lisztes Krisztiánt megbüntette az MLSZ

Tehervonat-baleset: most következik a műszaki mentés legnehezebb része

Továbbra is dolgoznak a szakemberek a vasárnapi tehervonat-baleset helyszínén. Az egyik vágányról már eltávolítottak öt kisiklott és arra ráborult kocsit, de még négyet kell visszaemelni és elszállítani. Mivel ezek sérültek a legjobban, a műszaki mentés legnehezebb része következik. Hosszabb menetidőre és átszállásokra még mindig számítani kell, több szakaszon is pótlóbuszok viszik az utasokat.

 

Miután a hevedereket rögzítik, óvatos mozdulatokkal kezdik el megemelni az egyik kisiklott vasúti kocsit. A művelettel lassan, szinte centiméterenként haladnak. A műszaki mentést egy 150 tonnás daruval végzik. A munka rendkívül összehangolt: csaknem százan dolgoznak megállás nélkül, még éjszaka is, hogy Újfehértó és Hajdúhadház között minél előbb újraindulhasson a vonatközlekedés.

A beborult kocsik igen erősen egymásnak feszülnek, komoly erőhatásokról van szó. A vágány alatt a pálya erősen torzult, begyűrődött, ezért nagyon óvatosan kell hozzálátni a felszabadításhoz

– ismertette Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatója.

A baleset során több vasúti kocsi a hatalmas erejű ütközés következtében egymásba rohant és az oldalára borult. Van olyan vagon is, ami keresztben áll a vágányokon, de több felsővezetéket tartó oszlop is kidőlt, és a vasbeton aljakban is komoly károk keletkeztek.

Kapcsolódó tartalom

A vasúti pálya járhatatlanná vált, ezért le kellett zárni. Az utasokat pótlóbuszok viszik, ez naponta 5-6 ezer embert érint. A Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen– Szolnok–Budapest kör intercity útvonala is ezen a szakaszon halad.

Vasárnap délelőtt egy vasércet szállító szerelvény kilenc kocsija borult fel Hajdúhadház és Újfehértó között. A balesetben senki nem sérült meg. A tehervonat Záhonyból tartott Hegyeshalom felé, Ausztriába vitte volna a szállítmányt. A kisiklott kocsik miatt hétfő hajnaltól ideiglenes közlekedési rendet vezetett be a vasúttársaság.

Kedd estig öt vagont sikerült eltávolítani a vágányokról, még négyet kell visszaemelni és elszállítani. Ez azonban eltart még egy darabig, mivel ezek sérültek meg a legjobban. A kár több száz millió forintra tehető.

A tehervonat kisiklásának okát egyelőre nem tudni, a baleset körülményeit jelenleg vizsgálják, egyelőre nem tudni, mikor indulhat újra a vasúti forgalom.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Drónfelvételen a Hajdúhadház és Újfehértó között kisiklott tehervonat kocsijai 2023. május 8-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ajánljuk még