Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-nek a robbanásról beszámolva elmondta: a tizenkét lakásos társasház lakóinak el kellett hagyniuk az épületet.
Kapcsolódó tartalom
Németh Ramóna közölte, a robbanás okát egyelőre vizsgálják.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján azt közölte: tizennyolc lakó elhagyta az ingatlant, egy embert a tűzoltók kísértek le, egyet pedig még a tűzoltók kiérkezése előtt a járókelők hoztak ki.
A robbanás következtében több parkoló autó is megrongálódott.
A város hivatalos médiaportálja, a Sopron Média beszámolója szerint a környező házakban is jelentős károk keletkeztek, ablakok törtek be. Kitértek arra is, hogy az érintett társasház lakóit a helyi önkormányzat saját költségén szállásolta el az éjszakára.
Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere közösségi oldalán kedd délelőtt megerősítette, hogy szállodában helyezték el a társasház lakói közül azokat, akik ezt igényelték. Hozzátette: az önkormányzat statikus kirendeléséről intézkedett és amennyiben huzamosabb ideig nem lesz lakható az épület, segítenek a lakóknak.
A kiemelt kép illusztráció.