Böröndi Gábor altábornagy, egy hete kinevezett vezérkari főnök az M1 aktuális csatornán kedd reggel az ukrajnai háborúra utalva azt mondta: Magyarország kormánya a háborús eszkaláció veszélye miatt tartja fontosnak a békekötést.
Kapcsolódó tartalom
Böröndi Gábor kijelentette: az orosz-ukrán háború tapasztalatait be kell építeni a felkészítésbe.
„A magyar katonák kiemelkedően helyt álltak Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, de ott a légvédelem, drónalkalmazás, amit most látunk az orosz-ukrán háborúban, még nem jelentek meg”
– folytatta az altábornagy. Szerinte bizonyos szempontból megkopott ez a tudás. A harcászati elemeket, zászlóalj dandárokat „fel kell emelnünk egy magasabb szintre, össze kell kovácsolni”, a honvédségnek képesnek kell lennie országvédelmi feladatok végrehajtására, illetve a NATO kötelékben ugyancsak az ország területének megvédésére – közölte a vezérkar főnöke.
Beszélt arról is, hogy Magyarországon kiemelt fontosságú a tartalékos állomány felépítése. „Ők a mi nagyköveteink az adott térségben, községben, rajtuk keresztül érjük el az állampolgárokat” – hangsúlyozta Böröndi Gábor.
Hozzáfűzte:
a legjobb kiképzést, felkészítést kell kapniuk, élményszerűvé kell tenni a kiképzést, ennek eleme, hogy a hétvégén tartott gyakorlaton éleslövészetet hajtanak végre.
Jelezte azt is, hogy a hétvégi gyakorlatokon részt vevők számát a mostani háromszáz-négyszázról két-háromezerre tervezi emelni.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a vezérkari főnök a háborús eszkalációról azt mondta, „ha nem is érint közvetlenül bennünket, csak a közvetlen környezetünket, akkor is olyan biztonsági kihívások lesznek, amelyekre a Magyar Honvédségnek fel kell készülnie”. „Vissza kell hozni a háborús kultúrát a Magyar Honvédségen belül, pont a béke érdekében” – hangsúlyozta Böröndi Gábor.
Úgy fogalmazott: a háború olyan műfaj, hogy ott nincs második helyezett. Magyarország és a magyar állampolgárok biztonsága az első, a Magyar Honvédségnek ezt kell garantálnia, vissza kell mennünk a gyakorlótérre, magasabb szintre kell emelnünk a felkészítést, kiképzést és a harcászati vezetést.
Kapcsolódó tartalom
Beszélt arról is, hogy le kell vonni az orosz-ukrán háború eddigi tanulságait, például a felderítés, hírszerzés fontosságát, és a mélységi tűzcsapások jelentőségét, amivel az utánpótlási vonalakat lehet megbontani. Kiemelte, hogy az ukrán légvédelem, a nyugati technológiával megerősítve pajzsként védi az ukrán légteret. Vissza kell térni az összfegyvernemi harchoz, meg kell erősíteni a felderítési képességet és be kell hozni a drónkultúrát – közölte a vezérkar főnöke.
Azt mondta: peremvonalban lévő ország vagyunk a NATO szempontjából. Hét-nyolcszáz kilométer mélységet jelent a felderítési képesség, mert ami már a határhoz érkezett, arra a reagálási idő csökken – magyarázta, hozzáfűzve, a magyar katonai felderítés, hírszerzés rendelkezik azzal az emberi és technikai erőforrással, amely megfelelő előrelátást biztosít.