Mellár Renáta azt mondta: céljuk, hogy ingyenes szemészeti, fogászati, fül-orr gégészeti, szájsebészeti, nőgyógyászati, érsebészeti, belgyógyászati, gyermekorvosi és – egyebek mellett – pszichológiai ellátást biztosítsanak az ország bármely pontjáról érkező betegeknek.
A klinikának otthont adó, Lengyeltóti központjában álló, korábban a Pogányvölgyi Alapszolgáltatási Központ intézményeként működő 600 négyzetméteres épület felújításának 2 milliárd forintos költségét egy magyarországi vállalat viseli
– közölte.
A VGYFMSZ elnöke hozzátette: az ingatlan megvásárlásához szükséges mintegy 170 millió és a felszerelés beszerzéséhez nélkülözhetetlen 150 millió forint előteremtéséhez adományokat várnak, ugyanebből kívánják fedezni a működtetési költségeket is a térítésmentes ellátáshoz.

Mellár Renáta szólt arról is, hogy új funkciót kap Lengyeltóti uszodája: júniustól adaptív sportprogramokat, terápiás foglalkozásokat szerveznek fejlődési rendellenességgel élő gyerekeknek és speciális ellátást igénylőknek, a messziről érkezők elszállásolásáról is gondoskodnak.
Emellett még a nyáron Fogyatékosügyi Befogadó és Tanácsadó Intézetet nyitnak Böhönyén, hogy segítsenek a fogyatékossággal élőknek beilleszkedési nehézségeik leküzdésében
– jegyezte meg.
Kapcsolódó tartalom
Mellár Renáta azt mondta, hogy a hiánypótló kezdeményezésre azért van szükség, mert a fogyatékossággal élők helyzetüknél fogva az átlagosnál nehezebben tudják igénybe venni az egészségügyi ellátásokat, pedig gyakoribb ellátást igényelnek, ennek hiányában sok esetben romlik az állapotuk.
Zsombok Lajos (Fidesz-KDNP), Lengyeltóti polgármestere örömét fejezte ki, hogy a korábban az alapszolgáltató által használt önkormányzati épület a jövőben is közhasznú célt szolgál.
A VGYFMSZ átveszi az uszoda működtetését azzal, hogy a terápiás foglalkozások mellett a továbbiakban is biztosítja a gyerekek iskolai úszásoktatását – jegyezte meg a településvezető.