Időjárás

Érkezik a hidegfront és a fagy – térképen mutatjuk a hétvégi időjárást

Évtizedek után visszatért a legenda

| Szerző: hirado.hu
Május 7-én, vasárnap a Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show harmadik napján hatalmas visszatérésnek lehettek szemtanúi a látogatók. A nap csúcseseménye a 14 órai futam volt, amikor Ribárszki Sándor majd harminc év után ismét nyeregbe pattant. Overdose korábbi trénere az ötödik helyen végzett.

„Fantasztikus érzés volt, visszajöttek a régi emlékeim. Tudatosan készültem erre a versenyre, de nagyon kevés időnk volt úgy a lónak, úgy nekem is, de ha valamit fejben eldöntök, azt meg is valósítom” – mondta Ribárszki Sándor.

A legenda három éve kezdett el egészségesen étkezni és a tudatosan kialakított értrendjének köszönhetően sokat fogyott. Elmondása alapján fizikailag is remekül érzi magát, jó kondícióban van.

Kapcsolódó tartalom

Nem adom fel, nem ezért az egy versenyért csináltam, még szeretném folytatni”– jegyezte meg.

Az idén 62 esztendős szakember sikeres lovas pályafutását a kilencvenes évek közepén fejezte be. 1994-től idomár-lovasként dolgozott Dunakeszi-Alagon, majd 1997-től kizárólag trénerként volt jelen a hazai és a nemzetközi galoppsportban.

Az országos és nemzetközi ismertség 2008-ban jött el számára, az akkor hároméves Overdose-nak köszönhetően. A világ egyik leggyorsabb lova az ő istállójában cseperedett fel és indult el hódító útjára.

Ajánljuk még