Aktuális

Novák Katalin: Jó volt magyarnak lenni a pápalátogatás idején – exkluzív interjú 19 órakor az M1-en

Novák Katalin: Jó volt magyarnak lenni a pápalátogatás idején – exkluzív interjú 19 órakor az M1-en

Jó volt magyarnak lenni a pápalátogatás idején. Erről Novák Katalin beszélt a közmédiának adott exkluzív interjúban, amit este hét órakor láthatnak az M1-en.

Novák Katalin szerint a magyarság összetartozásának érzését erősítette Ferenc pápa budapesti látogatása.

A katolikus egyházfőt – látogatása első napján – a Sándor-palotában fogadta Novák Katalin. Három nappal később pedig az államfő búcsúztatta Ferenc pápát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Jó volt magyarnak lenni ez alatt a három nap alatt is, és jó volt azt látni, hogy a szentatya is milyen nagyra értékel bennünket, magyarokat. Felemelt bennünket, magyarokat abba a magasságba, ahol a nemzet magától értetődő összetartozását megtaláljuk, és ezt az összetartozás érzést élhettük át három napon keresztül” – fogalmazott Novák Katalin.

A köztársaság elnökkel készült teljes interjút este hét órakor láthatják az M1-en.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt képen Novák Katalin köztársasági elnök és Ferenc pápa Budapesten, 2023. április 28-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még