Nagy-Vargha Zsófia a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) zajló program keretében rendezett konferencia megnyitóján kiemelte: Magyarországon sokan vannak, akik a tehetségeket felkarolják és arra vállalkoznak, hogy elkísérik őket az útjukon, szükség esetén segítséget, támogatást nyújtva nekik.
A helyettes államtitkár köszöntő beszédében hangsúlyozta:
ilyen a PTE, valamint az intézmény által indított Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program,
de ebben a munkában partner a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a tárca gondozásában működő Nemzeti Tehetség Program (NTP) is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az NTP keretében – egyebek mellett ösztöndíjak, tehetséggondozó programok, tanulmányi versenyek formájában – minden tehetségterületet elértek az elmúlt 14 évben ez idő alatt és 19 ezer sikeres projekt valósulhatott meg.
Kapcsolódó tartalom
Kitért rá: a tárca portfóliójába olyan sikeres projektek is vannak, mint a tehetségek egyéni fejlesztését támogató Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj vagy a Start Program, amely a vállalkozóvá válást ösztönzi.
Miseta Attila, a PTE rektora úgy vélekedett:
a tehetség kitartás, munka nélkül nem ér sokat, a tehetségek támogatása pedig azért kiemelkedően fontos feladat, mert a talentumok lehetősége határtalan: mindig lesz olyan tudományterület, amelyen felfedezéseket lehet tenni
– mondta.
Szerencsés helyzetben vannak a mai magyar fiatalok, a kormány ugyanis folyamatosan, újabb és újabb programokkal támogatja a tehetséggondozást – emelte ki a rektor.
A PTE csütörtöki Tehetségnap Konferenciáján a PTE-n a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósuló Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Program 2022-2023-as évadát zárták le, továbbá az egyetemi Doktorandusz Önkormányzat kiválóságait és témavezetőiket, valamint a PTE Szinapszis Mentorprogramjának középiskolás mentoráltjait és egyetemi mentoraikat ismerték el oklevelekkel.