Mintegy 150 önkéntes várta Ferenc pápát a repülőtéren, vatikáni és magyar zászlókkal. Azok közül a segítők közül sorsolták ki őket, akik részt vettek az apostoli látogatás lebonyolításában.
A repülőgéphez vezető utat vörös szőnyeggel terítették le, amely mellett a honvéd díszzászlóalj, az egyházak hazai képviselői, közéleti személyiségek és a vatikáni delegáció tagjai álltak sorfalat.
Kapcsolódó tartalom
A Szentatyát Novák Katalin köztársasági elnök fogadta. Ferenc pápa jókedvűen szállt ki a már ismert Fiat 500-asból, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez lépett, akivel néhány szót váltott. A katolikus egyházfő ezután átvette a Szűzanyának Magyarországról küldött rózsaszálat.
Ferenc pápát Novák Katalin kísérte a repülőgéphez vezető úton. Novák Katalin korábban a kormányváróban saját kezűleg készített ajándékkal: sós stanglival búcsúzott el a pápától.
Kapcsolódó tartalom
A lépcsőhöz érve a Ferenc pápa megfogta a köztársasági elnök kezét és néhány mondatot mondott Novák Katalinnak. Ezután közösen fotózkodtak.
Miután Ferenc pápa felszállt a türkizkék gépre, az ajtó előterében meghajolt, intett és mosolyogva köszönt el.
Miközben a gép a kifutópálya felé gurult, mindenki meghatottan búcsúzott a Szentatyától. A Ferenc pápát szállító repülőgép 6 óra után emelkedett a levegőbe és várhatóan este 8 óra előtt néhány perccel landol Rómában a Fiumicino repülőtéren.