A Titán nyerte meg A Dal 2023-t, az Éjféli járat lett az év magyar slágere. A Duna dalválasztójának győztese „Az Év Dala 2023” címmel járó lemezfelvétel és a videoklip készítése mellett tízmillió forinttal építheti tovább zenei karrierjét, valamint „Az Év”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala” elismerését is megkapja. A döntő nyolc versenyzőjét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kísérte.
Szebényi Dániel, a Vigasztalóval, az EVERFLASH a metálos hangzású Édenkertjével, a Roy Galeri a karibi Boldog vagy című dalával, Mocskonyi Dörgő Most is ott a partonnal, Panka és Kristóf népzenei elemekkel tűzdelt szerzeménye, a Nincsen semmi boldogságommal; Szekeres András lírai dalával, Az ősszel; a Titán az Éjféli járattal; valamint a közönségkedvenc QUACK a swinges Akkor issal mérettette meg magát a döntőben.
A Duna nagyszabású élő showműsorának 12. évadában ismét a magyar zenéké volt a főszerep. A döntős produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében hangoztak el. A zsűri, Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter pontszámaival Panka és Kristófot, Szekeres Andrást, a Titánt és Szeberényi Dánielt juttatta a legjobb négy közé. A végső döntés az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében volt.
A nyertes megkapta „Az Év Dala 2023” elismerést, emellett a tízmillió forint pénzjutalmat, amelyet a zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat. Az előadóval a közmédia egy éven belül egy maximum tíz dalból álló lemezt és közülük egy zeneszámhoz videóklipet is készít. A döntőbe jutott mind a nyolc fellépő részesült zenei pályájára fordítható támogatásban. A legjobb négy között végzett másik három produkció előadója 5-5 millió forinttal, a további négy finalista: QUACK, EVERFLASH, Mocskonyi Dörgő és a Roy Galeri 1-1 millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét.
A közmédia emblematikus műsora ismét teljesítette a küldetését. A több száz beküldött produkció közül megtalálta az év slágerét, ösztönözte az új magyar dalok megszületését, és gazdagította a hazai könnyűzenei kínálatot.
A győztes produkciót itt nézheti vissza: