Aktuális

Videó: Busszal ütközött az autó Budapesten

Novák Katalin: A magyarok a béke emberét látják Ferenc pápában

A magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják Ferenc pápában – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a katolikus egyházfőt köszöntő beszédében pénteken Budapesten, a Karmelita kolostorban.

Reményét fejezte ki, hogy a pápa beszélni tud Kijevvel és Moszkvával, Washingtonnal, Brüsszellel, Budapesttel és mindenkivel, aki nélkül nem lehet béke. „Itt, Budapesten azt kérjük Öntől, hogy járjon el személyesen a mielőbbi igazságos béke érdekében” – mondta az egyházfőhöz fordulva a köztársasági elnök.

Kapcsolódó tartalom

Úgy fogalmazott, „hisszük”, hogy a Szentatya érkezése Magyarországra nem véletlen, hanem az éppen alkalmas pillanat és hely a találkozásra, a harangok megkondítására, az igazságos béke meghirdetésére. Isten megfelelő időben összehozza, és erővel vértezi fel azokat, akik bíznak a szeretet, az összefogás és a béke erejében – fűzte hozzá Novák Katalin.

A köztársasági elnök elmondta: a magyarok abba a magasságba akarnak felemelkedni, ahol Krisztus híveinek és különbség nélkül minden jóakaratú, békét kereső embernek a magától értetődő összetartozását megtalálják, ahol „az életünk megújulása vár ránk”.

Novák Katalin emlékeztetett Mindszenty József egykori hercegprímás szavaira, amelyek szerint egy nemzet felemelkedése mindig a mai napon kezdődik, a fásultakban is van parázs a hamu alatt, csak a tűzre várnak.

Kapcsolódó tartalom

Az államfő kiemelte: „szeretnénk”, ha a Szentatya magyarországi látogatása elrugaszkodás lehetne ehhez a felemelkedéshez, egy olyan magaslat, ahonnan „rálátunk” a szellemi-lelki megújuláshoz és a békéhez vezető útra.

Hozzátette: a megfelelő úton „maradnunk már nekünk kell”, magyaroknak, európaiaknak. Ehhez bátorítást, iránymutatást, megerősítést „várhatunk, de csak mi, európai emberek és vezetők élhetünk úgy a ránk ruházott szabad akarattal”, hogy az békésebb, demokratikusabb, erősebb Európához vezessen – fűzte hozzá.

Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond Ferenc pápa látogatásán, (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Novák Katalin felidézte, hogy Szent II. János Pál akkor jött Magyarországra, amikor erre a legnagyobb szükség volt, a kommunizmus bukása utáni újrakezdéskor. A mai látogatásra is ugyanez igaz, Ferenc pápa akkor jött, amikor arra a legnagyobb szüksége van Magyarországnak és Európának – fűzte hozzá.

Szentséged most megerősít minket abban, hogy a keresztény értékeken nyugvó életnek van alapja, értelme és jövője a 21. században is. És mi is ebben erősítjük Szentségedet. Ezt adjuk kölcsönösen egymásnak: az emberi élet, a család védelmét, a keresztény hit megtartó erejét” – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: szövetségesek vagyunk, együtt védjük az emberi életet, a nőt és a férfit, az üldözött keresztény testvéreinket, valamint a másként gondolkodók és másként élők szabadságát is.

Az államfő rámutatott, ennek a szövetségnek súlyos, tragikus időszerűséget ad a közvetlen szomszédunkban dúló véres háború. Elmondta, hogy példamutató összefogással segítjük az Ukrajnából felénk menekülő másfél millió embert, látjuk a szétszakított családok fájdalmát. „De mi, édesanyák, elsősorban a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút. Nem akarjuk a fiainkat, a férjeinket a frontra küldeni” – hangsúlyozta.

Kapcsolódó tartalom

Novák Katalin Magyarország első női köztársasági elnökeként köszönetet mondott Ferenc pápának azért, hogy bátorítja és megerősíti a nőket a családalapításban, a gyermeknevelésben és a közösségek élén betöltött vezető szerepekben is.

Elmondta, a Szentatyának szánt ajándékok között megtalálhatók Szent Erzsébet rózsatövei is. Mint fogalmazott, Szent Erzsébet élete is igazolja, hogy a nők különös felelőssége rámutatni: jó kormányzás irgalmasság, a kiszolgáltatottak iránti szolidaritás nélkül nem lehetséges.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat – pénteken, szombaton és vasárnap is két-két – élő közvetítés lesz látható, hallható

Ajánljuk még