„Abból a pártból visznek el politikusokat, ahol vannak jó politikusok. Ahol nincsenek jó politikusok, onnan nem tudnak elvinni. A Párbeszéd – Zöldekben jó politikusok vannak” – ezzel magyarázta az Indexnek a Párbeszédből a DK-ba való tömeges átigazolásokat Szabó Tímea. A politikus nem tartja árulónak az átlépőket, azonban úgy véli: hibáztak. A Demokratikus Koalícióra nem neheztel, mivel szerinte az ellenzéki térfélen teljesen fölösleges a lelkizés.
„Elismerem a DK teljesítményét, de azért Gyurcsány Ferenc egyszer majd elszabadverselhetné, hogyan képzeli a teljes ellenzéki összefogást úgy, hogy közben amortizálja a többi pártot” – mondta Szabó Tímea. A DK-val való együttműködésről azt mondta: a 2019-es önkormányzati együttműködés jó modell volt és „minimum ostobaság lenne félredobni az együttműködést.”
Szabó úgy véli: az önkormányzati választások során az ellenzék újra Karácsony Gergely mögé sorakozik fel, most szerinte csupán „taktikai kivárás van” e kérdésben.
Kapcsolódó tartalom
Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet úgy együttműködni a DK-val, hogy közben az más pártok kárára erősödik, azt válaszolta: „Ez nem kívánságműsor, ugyanis valamilyen formában mindenkivel együtt kell működni, hiszen a választási rendszer nem változott. Aki tagadja ezt, az ennél nagyobb aljasságokra is képes. Attól még, hogy az áprilisi választást elbuktuk, nem önthetjük ki a gyereket a fürdővízzel együtt” − mondta.
Kapcsolódó tartalom
A Párbeszéd frakcióvezetője szerint a kormányváltás ambícióját az eddigi sikertelen választások után sem szabad feladni. Ki kell javítani a hibákat, át kell gondolni, hogy mit kell másképp csinálni. „Amíg a Fidesz ötven százalékon áll, teljesen mindegy, hogy ki a legnagyobb kicsi. A Párbeszéd – Zöldek mindig is hitt az ellenzéki együttműködésben, de nem egy-egy politikus fogja eldönteni, hogy milyen együttműködési forma alakuljon ki. Idővel lesz majd erről közös döntés” – mondta Szabó Tímea az Indexnek adott interjújában.