Azt írták: a Pécsi Járási Ügyészség egy harmadik, a bűncselekményből származó laptopokat megvásárló férfit is megvádolt, aki ellen pénzmosás miatt folyik eljárás.
A lopásban részt vevő, a gimnáziumban dolgozó vádlottak egyike az intézményt fenntartó és működtető nonprofit társaság ügyvezetője, a másik az alkalmazottja volt. Tavaly áprilisban megbeszélték, hogy az iskola rendszergazdai szobájában elhelyezett laptopok közül többet elvisznek, majd azokat értékesítik.
Kapcsolódó tartalom
Mint a Szökésben! Titkos járaton keresztül szökött meg négy rab a börtönből
Fúrót szegezett mozgássérült szomszédja fejéhez
Szabaduló cellatársának adta ki magát, feltűnés nélkül sétált ki a börtönből az elítélt
Az ügyvezető magához vette az egyik korábbi rendszergazda leadott kulcsait, majd társával kinyitották a helyiséget, és onnan négy laptopot vettek magukhoz. Az alkalmazott ismerősének ajánlotta megvételre az eszközöket, aki – bár tudta, hogy azok lopottak – megvásárolta azokat, darabjukat 50-200 ezer forintért, az összegen pedig az ügyvezető és az alkalmazott osztozott. Az alkalmazott később még két laptopot vitt el, az egyiket 50 ezer forintért a korábbi vevőnek adta el, a másikat pedig elajándékozta. A vételáron a két vádlott ismét megosztozott.
A laptopok értéke egyenként 150 ezer forint volt, a lopással okozott kár összesen 900 forintot tett ki – olvasható a vádhatóság közleményében.
A kiemelt kép illusztráció.