Aktuális

Videó: Busszal ütközött az autó Budapesten

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két adathalászt a fővárosban

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két ukrán adathalászt a fővárosban, akik bankkártyák adataival éltek vissza, és ezzel több mint 10 millió forint kárt okoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.

Egy bank feljelentése szerint 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek érkezett adathalász linket tartalmazó SMS.

Az ügyben a fővárosi rendőrség kiberbűnözés elleni osztálya információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók három napon belül azonosították, majd elfogták a két adathalászt.

(Fotó: Police.hu)

A feljelentés adatai szerint az egyik csaló egy dán országhívójú telefonszámot használva a bank 60 ügyfelének küldött adathalász hivatkozást tartalmazó SMS üzenetet. Ebben az állt, hogy az ügyfél bankkártyája le van tiltva, ezért szükséges a linken keresztül bejelentkeznie a bank oldalára, és frissítenie a kártya adatait.

A bank feljelentése mellett országszerte 19 ügyfél tett feljelentést, akik közül hárman budapesti lakosok.

A nyomozást valamennyi feljelentést illetően a rendőrség folytatja, az online csalások felderítésére külön nyomozócsoport alakult

– ismertették.

A tájékoztatás szerint a megszerzett bankkártyaadatokat az elkövetők március 7. és 22. között egy e-pénztárca-szolgáltatáshoz regisztrálták, majd három különböző helyszínen okos ATM-ek használatával 18 sértett számlájáról mintegy 3 millió forintot vettek fel.

A pénzt felvevő továbbá a vele kapcsolatban álló férfit a nyomozók április 4-én Budapesten elfogták, majd előállították őket.

Mindkettőjüket 19 rendbeli, információs rendszer felhasználásával nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrség tudatta azt is, hogy a férfiak albérletében tartott kutatások során a rendőrök tíz okostelefont, két tabletet, egy laptopot, két okosórát, 42 darab SIM kártyát, közel 400 ezer forint értékű hrivnyát, dollárt és dán koronát, továbbá több mint 12 millió forintot érő kriptovalutát foglaltak le.

Hozzátették:

a laptopon és a telefonokon több tízezer magyar telefonszámot tároltak, amelyeket a bűncselekmény elkövetéséhez használtak fel.

Ezek feldolgozása még tart, de az elemzések alapján megállapítható, hogy az elkövetők elfogásuk napján is több ezer félrevezető tartalmú SMS-t küldtek el.

A két férfit a nyomozó hatóság őrizetbe vette, valamint indítványozta letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még