Aktuális

Bajnokok Ligája: Revansot vehet egymáson a Barcelona és a PSG

Több mint 150 millió forint támogatást kap a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház fejlesztésére

Több mint 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból fejlesztheti járóbeteg-szakellátási szolgáltatásait a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház – közölte Bereiné Jakab Beáta főigazgató a fejlesztésről szóló sajtótájékoztatón kedden.

A frissen kinevezett főigazgató kiemelte, a projekt célja, hogy a lakosság helyben hozzáférjen a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz.

A pályázati forrás két részre oszlik:

60 millió forintot fordítanak belső felújítási tevékenységre, 85 milliót pedig orvostechnikai eszközök beszerzésére.

A rendelőintézetben ambuláns beavatkozások végzéséhez két kiemelt kezelőt alakítanak ki, valamint kicserélik a közös helyiségek belső nyílászáróit és festési munkálatok is lesznek.

Bereiné Jakab Beáta hangsúlyozta, a helyiségek nemcsak funkciójukban, hanem kialakításukban is megújulnak, hiszen – mint mondta – a padló antisztatikus burkolatot, az oldalfalak pedig antibakteriális mosható felületet kapnak.

Nemcsak a kezelőegységek, hanem a megközelítésükhöz szükséges útvonalak is megújulnak, valamint felújítják a vizesblokkokat is. A fejlesztés több mint tíz járóbeteg-szakellátást érint – közölte a főigazgató.

Elmondta, az urológiára például egy ultrahangberendezés kerül, a bőrgyógyászati szakrendelés egyebek mellett egy fényterápiás kabinnal gazdagodik, és megújul a kórház rehabilitációs részlege is.

Az átépítési munkálatok néhány héten belül megkezdődnek, az orvostechnikai eszközök kiszállítása pedig szeptemberben kezdődik

– mondta a főigazgató.

Közölte, egy másik pályázat részeként többek között egy mozgatható C-íves röntgengép is érkezik az intézménybe, továbbá az OTP a Humanitás Szociális Alapítványon keresztül 80 számítógépet adományoz a kórháznak.

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház kiemelt ellátási területe a Sátoraljaújhelyi, a Gönci, a Sárospataki és a Cigándi járás.

Hozzátette, az ellátandó lakosok száma megközelítőleg 66 ezer; jelenleg 381-en dolgoznak az intézményben, amely 371 ágyat üzemeltet; gazdálkodási keretösszege megközelítőleg 5 milliárd forint.

Hangsúlyozta, az intézmény bezárásáról, vagy szociális intézménnyé történő alakításáról nincs szó. Mint mondta, mind a vármegyei egészségügyi irányítás, mind az ágazat vezetése azon az álláspoton van, hogy a kórház továbbra is aktív fekvőbetegellátási profillal kell, hogy rendelkezzen.

Az eseményen részt vett Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, aki felidézte az intézmény pandémia alatti helytállását.

A kórházat „közös kincsnek” nevezte, megóvását pedig közös feladatnak.

Hangsúlyozta, a kormány elindította a magyar egészségügyi rendszer átalakítását azért, hogy egy olyan egészségügy jöjjön létre, amely valóban a betegek érdekeit szolgálja.

Szavai szerint a jelenlegi országvezetés szüntette meg a hálapénzt, nyújtotta be a kórháztörvényt, és rendszerezte a sürgősségi ellátást, hogy mindenki számára elérhető legyen.

A kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Ajánljuk még