Parázs vita alakult ki a státusztörvénnyel kapcsolatban, ami egyfajta hivatásrenddé formálná át a pedagógus-életpályát, a pedagógusi hivatást. Rétvári Bence elmondta, fontos tisztázni, hogy ez csak egy törvénytervezet, amit a kormány még be sem nyújtott. Hozzátette, több mint egy hónapja tart az egyeztetés a témában számos felületen. A beterjesztés után pedig megindul a parlamenti szakasz, ami szintén alkalmas arra, hogy módosításokat végezzenek a tervezeten.
A „formai” lényege a javaslatnak, hogy a pedagógusoknak is legyen saját, önálló köznevelési jogviszonyuk, amely speciálisan a pedagógusok munkájára vonatkozik. „Legyen meg a presztízse ennek a hivatásnak, elvégre sokan gyakorolják, és nagyon fontos hivatás” – fogalmazott Rétvári Bence.
Kapcsolódó tartalom
A tervezet „tartalmi” lényegével kapcsolatban az államtitkár elmondta, új, teljesítményalapú rendszer bevezetése szükséges. Kiemelte:
„Aki jobban tanít és többet foglalkozik a gyerekekkel, az jobban kereshessen.”
Szerinte ha ma megjönnének az EU-s források, akkor holnaptól a pedagógusok átlagbére 561 ezer forint, januártól pedig 681 ezer forint lenne. Ehhez csak arra lenne szükség, hogy az EU betartsa az ígéreteit – hangsúlyozta Rétvári Bence. A kormány 2030-ig tartó pedagógusbér-emelési stratégiája alapján 2025-től amennyire emelkednek a bérek Magyarországon, pontosan olyan arányban fognak emelkedni a pedagógusbérek is.
Rétvári Bence (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)Minderre azért van szükség, mert a pedagógusok bére valóban alacsony, amin érzékelhető mértékben emelni kell. Ez ugyanakkor jó alkalom arra is, hogy aki jobb teljesítményt nyújt vagy pályakezdő, annak nagyobb mértékben emelkedjen a bére.
A sztrájkjog kapcsán kifejtette, a korábbi gyakorlattól eltérően ma egy sztrájkot egy hét alatt – a meghirdetéstől a lebonyolításig – meg lehet tartani. Ez az iskolák számára is kiszámítható, hiszen nekik a gyerekek felügyeletéről is gondoskodniuk kell, amit így meg lehet oldani.
„A szakszervezeteknek az lenne a dolguk, hogy segítsenek a törvényjavaslatot értelmezni, nem pedig az, hogy belemagyarázzanak olyan dolgokat, amik nincsenek benne”
– húzta alá az államtitkár. Szerinte a szakszervezetek átcsúsztak egy politikai-küzdelmi szférába, ezért nem meglepő, hogy elveszítették tagságuk jelentős részét.
Rétvári Bence és Lánczi Tamás (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)A kormány bízik benne, hogy a béremelés hatására méltó helyre kerülnek anyagi értelemben is a pedagógusok.
A legfontosabbat bízzuk rájuk, a gyerekeinket, ezért meg kell becsülnünk őket.










