Aktuális

Izgalmas programokkal várják a látogatókat március 15-én Budapesten és vidéken egyaránt

Vasárnap tartják az Élet menetét

Vasárnap, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező séta idén a VIII. kerületi Koltói Anna térről indul és a VII. kerületi Bethlen Gábor térre érkezik – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az idei séta a munkaszolgálatosoknak állít emléket, a menet körülbelül 1,5 kilométeres útvonala Budapest két munkaszolgálatos emlékműve között halad – írták.

A megemlékezés vasárnap délután 5 órakor a Koltói Anna téren, a munkaszolgálatosok emlékművénél kezdődik.

Kapcsolódó tartalom

A téren felállított színpadon beszédet mond az idei menet díszvendége, Katharina von Schnurbein, az antiszemitizmus elleni harc és a zsidó élet támogatásának európai bizottsági koordinátora, valamint – mások mellett – Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete és David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

Beszédek és kulturális műsorok a szabadtéri színpadon

A téren felállított színpadon beszédet mond az idei menet díszvendége, Katharina von Schnurbein, az antiszemitizmus elleni harc és a zsidó élet támogatásának európai bizottsági koordinátora, valamint – mások mellett – Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete és David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. A fellépők között lesz Csuja Imre, Koltai Róbert és Csonka András színművész, valamint Kirschner Péter gitárművész. A gyülekező idején a Hamsa zenekar játszik.

A megemlékezésen a rabbinikus teendőket Tótha Péter Joel, a Magyar Honvédség vezető tábori főrabbija látja el. A menetet Verő Tamás főrabbi, Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezetének főigazgatója és Michel Gourary, az Élet Menete nemzetközi szervezetének európai igazgatója indítja el.

A menet a Teleki László tér érintésével a Fiumei úton halad, majd az István utcára kanyarodva érkezik a Bethlen Gábor térre, a Zsidó munkaszolgálatosok emlékművéhez.

A szervezők idén is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy minél több holokauszt-túlélő és Világ Igaza kitüntetéssel elismert embermentő vehessen részt a megemlékezésen. Őket elektromos kisautókkal viszik majd a menet élén – olvasható a közleményben.

A rendezvényen megemlékeznek a márciusban elhunyt Hajim Topolról, az 1971-ben készült Hegedűs a háztetőn című filmben Tevjét alakító izraeli színészről – írták.

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Kapcsolódó hírek

Ajánljuk még