A közlemény szerint a Magyar Honvédség az évfordulóhoz kapcsolódva hirdette meg az április 7-éig – Mészáros Lázár hadügyminiszterré kinevezése évfordulójáig – tartó 175 kilométeres futást.
A kihívás teljesítése önálló életre kelt. A csaknem két hónapig tartó kihívás időtartama alatt nagyon sokan vállalták, hogy egyedül, vagy legfeljebb négytagú csapatban lefutják a távot, de voltak, akik leevezték, vagy leúszták, de olyanok is, akik 175 kilogramm kinyomásával tisztelegtek a 175 éves honvédség előtt – írták.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelték: nem csupán a katonák bizonyítottak, hanem egyenruhát nem viselő, hétköznapi emberek is, tanúsítva, hogy a magyar emberek jelentős része nem csak sportos, hanem aktív sportoló is, és – akár pár kilométerrel hozzájárulva – szívesen csatlakoznak és válnak részesévé egy nemes ügynek.
Emlékeztettek: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal, a Honvéd Vezérkar főnökével és a februárban indított toborzókampány két „arcával”, Pálinkás Szilveszter főhadnaggyal és Rozs Gergely hadnaggyal együtt teljesítette a távot.
Kapcsolódó tartalom
A közleményben idézték a honvédelmi minisztert, aki szerint
„a kihívás a katonai múltunk, nemzeti büszkeségünk előtt való tisztelgés jegyében született, azonban emellett egy igazán fontos tényre is felhívja a figyelmet”, mégpedig arra, hogy „ha közösen, együtt teszünk egy ügy érdekében, akkor bármit képesek vagyunk elérni”.
Kapcsolódó tartalom
A miniszter megfogalmazása szerint
„akkor lesz igazán erős, ütőképes hadseregünk, ha minél több ember ismerkedik meg a honvédelemmel, a Magyar Honvédséggel, vagy választja valamilyen formában a katonai szolgálatot”.
A HM felidézte, hogy a kihívást teljesítők eredményeiről a képernyőfotókat a Magyar Honvédség hivatalos Facebook-oldalára kellett feltölteni, a kommentelők között pedig egy olyan élménykupont sorsol ki a Magyar Honvédség április 10-én, amely arra jogosítja fel tulajdonosát, hogy kipróbálja a Magyar Honvédség high-tech eszközeinek egyikét. A sorsolás nyerteseinek lehetőségük nyílik helikopteres repülésre, vagy egy helikopteres harcászati szimulátort kipróbálni, de akár a tűzszerészrobotok működését is megnézhetik testközelből – fűzték hozzá.
Közölték azt is, hogy a „175 éves az MH”-emlékév kapcsán a Honvédelmi Minisztérium továbbra is beszámol a 175-ös számhoz kapcsolódó, rendhagyóan kiemelkedő teljesítményekről, „megmutatva, hogy a professzionális haderő alapja a fizikálisan is felkészült, elhivatott és kitartó katona”.
Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor